Vár a keleti éj!!! - Utazunk Liszttől Atatürkig
2018. május 17. írta: zati

Vár a keleti éj!!! - Utazunk Liszttől Atatürkig

2018.04.30d1_cover.jpg

   A hideg szürkeségben kezdődött az utazás, mely aztán a napfényes kék keleti ragyogásba vitt minket. 
Történelemkönyvek, a Nemzeti Múzeum tárlatai... Egri Csillagok és Szulejmán... A belőlük ismert, vagy ismerni vélt világ. 
De ne szaladjunk ennyire előre. 
Egy borongós téli estén Kedves Párom a villódzó világablakon nézelődött kifelé, sok hír- és utazási oldalt átfutva.
   Az egyiken kicsit többet időzött. Végül megszólított buzgó tévénézésem közben:

Nem akarunk Isztambulba is elmenni..? 

   És akartunk.  
Nem azért, mintha nem tudnék ellenállni női kívánságoknak - természetesen bármikor ellenállok, ha kell, és dscf5606.JPGelmondom a véleményemet, amíg az Én Kedvesem haza nem ér (ez persze vicc volt), de Isztambul régóta fenn volt a kívánságlistán. Egy megfelelő árú repülőjegy aztán eldöntötte a kérdést, és nemsokára meg is érkezett a Turkish Airlines visszaigazoló e-mailje: szeretettel - és persze egy szép fehér-piros repülőgéppel - várnak minket a Liszt Ferenc reptéren...
   A szállás lefoglalása talán nem okoz gondot - mondtuk - miután eléggé nagy városba készültünk utazni. 
   A keresésénél az elhelyezkedés fontos szempont volt, hiszen azt térkép nélkül is tudtuk, hogy a város őriási területen fekszik. Mi célzottan a történelmi emlékeket kínáló Sultanahmet negyedben kerestünk.
   Percek alatt talált is Teri egy megfelelő árú és elhelyezkedésű szállást, amit annak rendje és módja szerint le is foglaltunk.
   Közeledett az indulás ideje, és...

Jött az első bosszúság.

   Egy e-mail formájában. És ekkor még nem tudtuk, hogy több bosszúság  - ami az utazást illeti - nem lesz. Semmi. De ne szaladjuk ennyire előre...
   Most szállásunk tájékoztatott, hogy a "megadott bankkártyán nincs fedezet, vagy más okból nem terhelhető előleggel"...
   Hogyazahéccáza... Márpedig de, van fedezet. Próbálkozunk e-mail-lel - nem felelnek. Kisebb stressz, aztán a Döntés: 
  - OK, akkor le vannak ejtve. Keresünk másik szállást, ezt meg lemondjuk, nyaljanak sót. 


  Így történt, hogy az indulás előtt nem sokkal szállást váltottunk, és immáron a Malabadi Bayezit Hotel foglalásával a tarsolyunkban végül img_20180430_100051.jpg

eljött az indulás napja

  amire mi ezúttal nem készültünk különösebben családi és munkahelyi ügyek okán. 
Igazság szerint ennyire felkészületlenül talán sehová nem indultunk el. 
A foglalás és a jegyek kinyomtatva, a beszállókártya az utolsó napon, és még vasárnap este, amikor Zsófi lányomék hazaértek, akkor sem látszott avatatlan szem számára, hogy elutazni készülünk. 
   Rendben, egy-két útikönyv készen állt - olvasatlanul, és két kabinbőrönd méretű táska is lekerült a szobánkba, várva arra, hogy csomagoljunk. 
   Hétfőn reggel aztán a nem túl nagy számú stafírung bekerült a bőröndökbe, amiket aztán behelyeztem a Focus img_20180430_112846.jpgcsomagterébe. Kedvesem előrelátóan kis 100 ml-es orvosságos üvegeket - orvossággal, mindenre gyógyírral!  -  megtöltve gondosan simítózáras tasakba csomagolt. 
 - Ezeket ki kell majd pakolni a biztonsági ellenőrzésen- mondta, jelezve, ő felkészült a Szerv szigorára. 
   De hát az egészség fontos dolog, ugyebár...

Elköszöntünk hát, és felpörgött

 - ezúttal az 1,6 TDCi, és megindultunk a mesés kelet felé. 
Az utazás izgalma csak akkor kezdett előjönni, amikor az M1-esen nem fordultam az M0 felé, mint azt hosszú ideje majd minden nap teszem, hanem haladtunk tovább a Rákóczi-Hídon át a Repülőtéri út felé.
   A tavaszi útfelújítás fél(eszű) istenei ezúttal kegyesek voltak hozzánk, és minden fennakadás és probléma nélkül érkeztünk meg a reptér melletti parkolóba. 
 - Időnk mint a tenger - jegyeztem meg megkönnyebbülve, hiszen az ember szívesebben várakozik a terminál büféjében, mint az M1 autópálya araszoló torlódásában. Most viszont lazán és könnyedén vonultunk kis bőröndjeinket húzva az A terminál felé. 
   A biztonsági ellenőrzésen pillanatok alatt átjutottunk, és kerestük a kijáratot a nagyon ötletesen közvetlenül a terminál bejárat köré épített vámmentes üzlet borzasztó20180430_123659.jpg parfümfelhőjéből.
   Az első feladat - a megérkezés - kipipálva. 

Együnk - igyunk20180430_123733.jpg

 - láttuk be megadóan, mi vár ránk, és felsiettünk a Terasz Bárba az emeleti kijáraton át. 
Egy ital a cigaretta mellé, legalábbis az arra illetékeseknek, kint a szabadban, miközben hallgatjuk a fel-leszálló gépek hajtóműveinek dübörgését, és néztük színes mintázatukat. Eközben dscf5447.JPGérezni lehetett a kerozin szagát, mely a felpörgő hajtóművek sivításával vegyülve adrenalinná alakulva kellően izgatottá tett minket. 
   Végeztünk, és ideje volt enni valamit, hiszen csak követnünk kell a magyar utazási rituálét, ugyebár...
   A reptéri gyorsétteremben vásároltunk is némi eleséget, mellyel - nevéhez méltóan - gyorsan végeztünk, majd visszamentünk a teraszra.
 - Még egy cigi...-  mondta Ő,
 - Még egy ital - mondtam én...
És ott, a cigarettázó, telefonáló, különböző nyelveken beszélő emberek között még egyszer kinyújtóztunk tagjainkat, és szívtunk egyet a tiszta - enyhén cigifüstös-kerozinos - levegőből, és poharunkból. 

Beszállás

   Indultunk hát a beszállókapuhoz, sietség és idegesség nélkül, nem úgy, mint épp fél éve...
A Turkish Airlines jó nevű légitársaság. Nem csak a neve okán, hanem a fedélzeti szolgáltatások okán is. A lábtér kellemesen nagy más társaságok általam igénybe vett 20180430_132212.jpgB737-eseihez képest, és később a multimédiás kijelzőn figyeltük, ahogy a minket (mármint a gépünket) jelképező kis alak lassan araszol a térképen Isztambul felé miután erőlködés nélkül elemelkedett a budapesti betontól, és másodpercek alatt áttörte a felhőszintet. 
  img_20180430_133505.jpg A dübörgés lassan monoton zúgássá szelídült, és megkezdődött a tulajdonképpeni utazás. 
   Alattunk eltűnt a föld, és átadta a helyét a felhőknek, melyek hómezőkként szikráztak alattunk a napfényben. 
A folyosó felőli ülésben ülő útitársunk beszélgetni kezdett velünk, elsőként felajánlva számomra a felszolgált húsos szendvicsét. 20180430_143103.jpg
   Mint megtudtuk, a hölgy Indiába utazik, Isztambulon keresztül. Mert Isztambul olyan szép, és olyan jókat lehet enni - örültem meg a hallottaknak. Majd elmondta, hogy ő a '70-es évek óta él kint, és ezért is nem eszik húst. 
 img_20180430_153042.jpg  Aztán témát váltottunk, mármint ő, és amikor a csakrákról és a Rákóczi-család energiavonaláról kezdett beszélni, bevallom, elkezdtem keresni a vészkijáratot, mérlegelve egy ajtónyitás kockázatát 11 800 méteren... Sajnálom, a csakrában, ezotériában, a mágiákban nem hisz egy jedi...
   Az út hátralévő részét szendergéssel töltöttük, amíg meg nem kezdtük az img_20180430_153528.jpgereszkedést, és gépünk Isztambul óriási városát bal oldalon maga mögött hagyva ki nem szállt a Márvány-tenger nevéhez méltóan sima tükre fölé. 
   Még egy tejes fordulót tettünk a tenger fölött, közben belefeledkezhettünk a hatalmas város látványába, miközben lassan körözve, közben folyamatosan veszítettünk magasságunkból. Alattunk hajók - nagyok, és még nagyobbak, valamint utasszállítók és kompok tűntek fel, egyre közelebbről, s mire a hajó nevét és a kapitány rangjelzését le tudtuk volna olvasni, a tenger helyét gépünk alatt átvette a szárazföld a piros-fehér szegélyes betoncsíkkal, amelyet egy döccenéssel foglaltunk el, hogy életünkben először - 

Megérkeztünk Törökországba.

A repülőtér igazából keveset mutat az országból, modern, üzletekkel és siető emberekkel teli acél-üveg remekmű.img_20180430_172228.jpg
A vámellenőrzés, melyen másodpercek alatt estünk át a számtalan ablak egyikénél egy rendkívül csinos rendőr hölgy jóvoltából, pillanatok alatt megtörtént, és máris a kijáraton kívül, az Atatürk Repülőtér érkezési oldalának nyüzsgésében találtuk magunkat. 
   A jelzéseket követve a reptér kijáratánál találtuk magunkat, ahol egy igazán nemzetközi kép tárult elénk: a fotocellás ajtókon kívül a "dohányozni tilos" jelzéseken kívül csapatosan dohányzó emberek, szemben pedig a járdaszegélyekkel elválasztott sávokban sárga taxik vették fel nagyüzemben utasaikat. Köztük pedig különböző viseletekbe öltözött nyüzsgő sokaság - valóban, a világ szinte bármely nagyvárosának repülőterén hasonló impulzus ér minket.
    De mi most Törökország - és Európa - legnagyobb városába igyekeztünk bejutni, kezünkben a foglalásunk kinyomtatott lapjával. A sor elején álló taxis nézte a papírt, rajta a címet, majd kissé bizonytalanul kibökte:
 - OK, tudom merre van... 
Azt csak magam véltem hallani, hogy "insallah" - azaz "ha isten is úgy akarja", és a keleti népek ezt akkor szokták mondani, amikor nem nagyon akarja úgy...

Isztambuli működő káosz

fogadott minket az utakon. Ezt ők közlekedésnek hívják, én ennyire nem nevezném így azt, amit láttunk.. dscf7778.JPG
   Kezdve azzal, hogy az induláskor megértettük, hogy az egyébként kitűnő állapotú utakon a sávok felfestései amolyan ajánlások, és van, hogy a három sávos úton négy-öt oszlopa fejlődve haladnak, haladgatnak, aztán amikor eszébe jut egy derék sofőrnek a belső sávból jobbra kanyarodni, akkor váratlan kormánymozdulatokkal tülekedik kifelé. Az biztos, hogy a török autóvezetők az irányjelzőt nagy becsben tartják, mert sem a kapcsolókart, sem az izzókat nem terhelik meg felesleges használattal, elég, ha az autó orra megindul valamerre, a vak is láthatja, mit akarok - mondja némi okkal, ezzel is meggyőzve engem a magyar-török rokonság valóságosságáról. 
   A záróvonal is csak ajánlás, de annak átlépésekor dudálással jelzik a nyilvánvaló tényt. Vad furakodás, tülkölés,dscf5466.JPG ám anyázás nincs. Akkor sem, amikor a forgalom lelassul, és sofőrünk rutinosan hajt le és fel autópályáról autóútra, sávról sávra, amíg aztán... Amíg meg nem áll a forgalom. 
   Lassan beértünk a történelmi Bizánc falai közé.
 - Két kilométerre sem vagyunk a céltól - mondta - de valami "helyzet" van... 
A következő napokban megértettük, hogy minden nap munkaidő előtt és után "helyzet van", de ekkor még azt hittük, ez valami attrakció a tiszteletünkre. 
Végül fél óra ácsorgás és araszolás után befordultunk a szűk utcába, melynek meredek lejtője végén megpillantottunk egy nagy-nagy kékséget.
 - Ez az az utca - mondta olyan hangon, mint aki inkább reméli ezt, mint tudja. Biztos ami biztos - kezében a GPS-es okostelefonnal - megálltunk egy műhely előtt, és bekiabálva kérdezte a szakikat, merre van a Malabadi Bayezit hotel. 
Végül - egy bő óra után - megálltunk, és 

Kiszálltunk a taxiból - megérkeztünk. 

dscf5517.JPGA recepción váratlanul olajozottan ment minden, két perc múlva már a liften dscf5453.JPGutaztunk felfelé a hatodik - legfelső! - emeleti szobánk felé. 
 - A reggelit a tetőteraszon tudják elfogyasztani 8 és 10 között - hallottuk a recepciós szavait, amiből a 10 óra maradt meg leginkább....
   Valljuk be, az ember egy ismeretlen szálláshelyre érkezve kicsit aggódik, milyen is lesz. Az interneten könnyű jó képeket mutatni, ám a valóság...
    Ez esetben a valóság kellemes meglepetést okozott: Kicsi ám barátságos szálloda, tiszta, rendezett, megfelelően felszerelt. A folyosó díszes belsőjéből egy kicsi, ám tiszta és praktikus szoba nyílt. 
   Szemben az ablak.dscf5454.JPG
   Kilátás az utcára, jobbra tekintve az utca megtörik, ott egy nagy fehér épület zárja le a kilátást, a hátteret pedig a tenger - a térképen beazonosítva a Márvány-tenger zárta le. A vízen hajók ringatóztak, kisebb tengeri hajók és óriási szállítók, amint méltóságteljesen lassan közelítik meg a szemközti házak fölött látszó öblöt - a Boszporuszi szoros bejáratát. 
    Fenséges látványt nyújtott, ahogy a ma modern tengerjárói elúsznak lassan a szemközti ortodox keresztény templom sziluettje mögött. Azon túl pedig szárazföld, rajta a város másik kerületeivel.dscf5456_1.JPG
 - Az már ott Ázsia - mutattam ki.
Ázsiát említve a közel-kelet sivatagjainak egyik veszélye, a kiszáradás jutott eszembe.
Lementem hát a szálloda alatti kis boltba némi frissítőt venni, míg kedvesem kipakolta bőröndjeinket. 
   A boltban vettem ásványvizet, miután fürdőszobánkban felirat figyelmeztetett, hogy nem kellene a csapvízből innunk. Az ilyen figyelmeztetést pedig komolyan kell venni, hiszen - a Tanú után szabadon - géppel írták, még akkor is, ha hoztunk mindent is gyógyító jó magyar gyaur orvosságot. És persze vettem Efes sört is, kicsit elkerekedett szemmel az árát látván. Bolti áron 8 líra - ez 500 forint feletti árat jelent...
   Miután kigyönyörködtem magam a lenyugvó nap fényében az indigószín felszínen sziporkázva világító hajók látványában, és lassan a ruháink is kinyújtózhattak a kis szekrényben - ideje volt elindulni vacsorázni.
   Hogy merre induljunk, nem volt kérdéses, mert a járókelők, a fények és a zajok is lefelé hívogattak - no meg a fáradó lábunk is azt mondta, hogy induljunk lefelé, a Tenger felé.

Kiléptünk hát Isztambul utcájára, és elindultunk. 

Egy rövid séta után, ahol a nagy saroképületet elértük, a járdát vasrács zárta le, és posztoló rendőrök figyelték a dscf5479.JPGforgalmat.
 - Át kell mennünk a túloldalra.
 - Az, valami kormányzati épület - néztem a bejárat fölött virító török nyelvű táblára és a zászlókra. 
Alig léptünk néhányat, és egy különös világ tárult a szemünk elé.
Egy kis tér, középen szökőkúttal, és a belőle nyíló utcákban minden épület - egy-egy étterem. Díszes, más-más stílusban berendezett, ám láthatóan kitűnő étkeket kínáló, dscf5483.JPGhol tengeri fogásokkal, másutt szárazföldi konyhával, amott pedig édességekkel előrukkoló vendéglők. 
   A Kumkapi negyed éttermeiben jártunk beszívva a keleti konyha fűszeres illatait, a látványt, a lüktetést.dscf5482.JPG
   Nézegettünk, és egy szimpatikus kinézetű helyen, mely az Ege evet viseli, szóba elegyedtünk az udvarias behívó pincérrel. 
 - Ma sok étterem nem tart nyitva vallási ünnep miatt, de holnap már minden elérhető lesz - mondta, és megmutatta a kínálatot.
   Úgy döntöttünk, sétálunk egyet, és visszatérünk vacsorázni. 

A Márvány-tengerhez

közel voltunk, csupán egy vasútvonal alatti aluljárón kellett átmennünk, és ott álltunk a tengerparton futó autóút dscf5488.JPGszélén. Az út felett egy modern felüljáró vezet át, mely két végén csillogó üvegfalú lift áll a mozgássérültek és a nehezebben mozgók rendelkezésére. 
   Mi, mint afféle fiatalok gyalog vágtunk neki a késő esti tengeri levegőt, és egy kicsit a lépcső alól kiosonó húgyszagot érezve. 
   Alattunk vált szét az autópálya, mely haladt tovább a parton a félszigetet az Aranyszarv-öböl felé megkerülve, illetve a velünk szemben színes fényekkel megvilágított ultramodern Eurázsia Alagút felé. 
dscf5491_1.JPG - Ez az alagút átvezet Ázsiába - hüledeztem, és nem győztem betelni a látvánnyal. Előttünk Törökország jellemző kettőssége - az Alagút, a modern felüljáró, szemben az élénk kereskedelmi hajóflotta, mely évszázadok óta dscf5492.JPGbiztosította Konstantinápoly, majd Isztambul kereskedelmi jelentőségét - hátunk mögött pedig éjszakai ragyogásában a világhírű - és élőben világszép Kék Mecset, és Isztambul sok évszázados építészeti és kulturális kincsei. 
 - Huhh, holnapra ki kell találnunk a haditervet - állapítottuk meg, mikor elindultunk vissza a Kumkapi konyhái felé.

A vacsora

  img_20180430_211946.jpg Végül megérkeztünk a pár lépésre lévő kis térhez, és a hűvös este dacára kint, az utcafronton álló asztalok dscf5485.JPGközül ültünk le egyhez. 
   Míg válogattunk az étkek közül, mindjárt kértünk a törökök jellegzetes itala, az eddig csak hírből dscf5511.JPGismert Raki-ból egy-egy pohárral.
   A pincérek mindjárt ásványvizet hoztak mellé, és bele is töltött a poharainkba kicsit megvizezve az azonnal fehérre váltő addig víztiszta szeszesitalt. img_20180430_204513.jpg
 - Ezt pont nem kellett volna - mondtuk, de sebaj, megkóstoltuk.
   Ízre kicsit az Ouzora hasonlít, ánizsos, de nem annyira erős és erőteljes, mint a bolgár Masztika. 
Rendeltünk tintahalkarikákat, melyet fokhagymás szósszal szolgáltak fel, és egy vegyes grilltálat.
  Jó volt, nem mondom, de - ez itt ugyan nem a reklám helye - de a komáromi King Shoarma török étterem ízei nálam még mindig a nyerő... 
   Eközben asztalunkhoz nem tolakodó, csak következetes árusok léptek oda cigarettát, szivart, és egy kisfiú - aki kiválóan beszél angolul, és török fejfedőket árult.img_20180430_205249.jpg
   Vettünk hát tőle egy fezt és egy női fejfedőt is, meglepően baráti áron, különösen azt figyelembe véve, hogy neki is bőven megérte ennyiért adni...

Az érthetetlen szivar árus...

Komolyan.
Odalép hozzánk. Nem ülünk kint sokan.
 - Cigaretta? Szivar? - kérdi.
 - Köszönöm, nem dohányzom - felelem neki.
Majd öt perccel később megint:
 - Cigaretta? 
Namármost, mire számít a "költő"..? Ha 22 órakor nem dohányzom... Vajon abban reménykedik, hogy  öt perccel később rászokom..? Az üzleti modelljére nem nagyon tennék fel pénzt, az biztos.
   Jól esett a vacsora, az étkek árai is barátiak, ám a végén kissé elkerekedett a szemem (ma már másodszor) a fizetéskor. Hiába, Törökország muszlim gyökerei még érezhetőek: alkoholos italok kaphatóak, ám jól megkérik a hitetlenektől az árát. Egy adag vacsora árába kerül egy-két pohár sör, raki...

De mi az estét, a vacsorát és a tengeri levegőt élvezni jöttünk - és megcsodálni az Ege belő terét is, mely dscf5506.JPGízlésesen díszes, a LED-ekkel "élővé" varázsolt esti Isztambul látképnél rezdült meg a léc, míg a mellette lógó nagy Kemal Atatürk-portré is ízlésesnek mondható ott. 
  Az étterem belseje kifejezetten halászattal, halakkal kapcsolatos tárgyakkal, képekkel, tablókkal volt díszítve. Ezt a mellékhelyiségbe menet állapítottuk meg, és azt is, hogy a mosdó tiszta, jól felszerelt, kifejezetten elegáns volt, bár azt hiszem, az előző két jelző fontosabb. 
   Az első benyomásunk Isztambulról és Törökországról abszolút pozitív volt hát. 

Visszafelé szállásunkra 

Erről beszélgettünk, jó érzéssel gondolva vacsoránkra, és beszíva a tenger felől lengedező szellő jellegzetes dscf5493.JPGillatát, ami keveredik az éttermek fűszereivel és Isztambul, egy 15 milliós metropolisz benzinfüstjével.

Könnyedén találtunk vissza, különösen, mert idefelé jövet visszafotóztam minden sarkon, nehogy elkeveredjünk, mint aranyóra a búcsúban.
De nem vesztünk el, így a szívélyesen köszönő recepcióst elhagyva fellifteztünk a hatodikra. 
Amint az egész szálloda, és a környékbeli összes ház kicsi alapterületen épült, a lift is szűkös, négy személyes, de igazából csomagokkal, vagy olyan emberekkel, akihez az ember nem szeretne közel kerülni, kissé szűkös lenne. 
    Szerencsére mi bírtunk egymáshoz közel kerülni, így együtt is használhattuk eme kis szerkezetet. 

A szobában tervezés...

   Aki dohányzik - én nem! - egy cigaretta az ablakon kihajolva rendben van, közben együtt néztük a forgalmat. img_20180430_230212.jpg
Az autókat az utcában. A hajókat a Szorosban. Mert ez a város sem alszik, az biztos. 
   Mielőtt nyugovóra tértünk volna, még be kellett vennünk az Orvosságot. Mert hát annyi helyen járva, annyi mindent kóstolva... A gyomor egészsége fontos, ugye!
   Közben az ágyra kiterített térképeken megterveztük a holnapi hadműveletet. Bár sietni nem kell, ugyebár, hiszen ez még csak az első nap lesz... 
   De hogy mire lesz elég..?

    Meglátjuk...
    (Folytatjuk)
 

   

 


 

A bejegyzés trackback címe:

http://tengeriherkentyu.blog.hu/api/trackback/id/tr6013914058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.