4. nap - a mecsetek árnyékában
2016. június 05. írta: zati

4. nap - a mecsetek árnyékában

2016.05.18.dscf4480.JPG

 
  Az előző napi gyűrődéseket kipihenni és a következő napon "kötelező" két kirándulást leszervezni - nagyjából ez volt a napi megerőltető feladat.20160518_085112.jpg
  Reggel felébredve végre volt módom alaposabban szemügyre venni szállásunkat. 
  A szobánk színes üvegekkel kirakott ablakán át madárcsicsergés hallatszott. Kilépve a folyosóra, a korláton ugrándozva két, az itthonitól tollazatával némileg eltérő, ám ugyanazon a hangon csivitelő kíváncsi veréb méregetett. A nyitott kupola felől végre napfény szűrődött be, ezzel táplálva reményünket, hogy végre igazán meleg, napos időben lesz részünk. A zárt udvart igen kellemes levegő töltötte be, lehetőséget adva a szobák kiszellőztetésére.  

   Felmentem a tetőteraszra immáron a reggeli Marrákes látványában gyönyörködni. Az égbolton még szürke dscf4219_1.JPG
felhők látszottak, de érezhető volt a nap sugarainak ereje. 
   Ideje volt felderíteni, hol tudjuk reggelinket elfogyasztani.   
  A reggeli a lenti asztalok közül az egyiken volt feltálalva. 
 - Szerintem rajtunk kívül nincs más vendég - mondtam, miután az asztalon két kávéscsésze és két teríték állt, mellette három kiöntő. A szomszéd asztal üresen állt. Nem volt hát nehéz kitalálni, hová üljünk le.

Édes Élet - azaz: Étel

  Megjelent egy mosolygós fiatalember, és hozta a reggelit. Amint azt korábban is tudtuk, a marokkóiak rendkívül édesszájúak. A kávéhoz felszolgált kockacukor akkora volt, hogy Imperiál nem tudta volna egyben bekapni, így ott a "két cukorral" kifejetés olyan édes kávét eredményezett, amitől keresztbe állt az ember szeme.
   A reggeli nem felvágottakat, különösen nem sonkát és kolbászt takart, hanem croissant, palacsinta illetve valamilyen szivacsszerű lepény képében érkezett. Három kis tadzsin fedelét leemelve vajat, dzsemet illetve mézet leltünk.
   A palacsintát kitűnőnek találtam, hanem a közé rétegzett lapos, szivacs-szerű anyagot kicsit gumisnak éreztem.
 - Te, ez mi lehet? Egyáltalán ennivaló? - kérdeztem kedvesemet - Lehet, hogy a mosogatószivacsot ettem meg - a háziaknak lesz miről mesélniük a barátaiknak...
   Reggeli befejeztével indulni készültünk. A recepción kifüggesztett hirdetmények egy-és többnapos utakat hirdettek. dscf4221.JPG

 - Tessék, kínálnak túrát az Ourika-völgybe is.
Miután ez a hely szerepelt a felkeresni vágyott célpontok között, gondoltuk, megpróbáljuk.
   Háziasszonyunk örömmel állt rendelkezésre.
 - Igen, nálunk is tudnak foglalni. Megbízható, biztonságos ügynökség - mondta minden második szavával átváltva franciára, de ezzel együtt megértettük. - Reggel idejönnek önökért, sehová sem kell menni - mondta lelkendezve. 
  Leróttuk hát a részvételi díjat, mely a másnapi szállítást és az idegenvezetést tartalmazta, a fakultatív programokat nem. Ez kicsit homályosan hangzott, miután sok elképzelésünk akkor még nem volt, milyen fakultatív programot kínálnak, de reméltük, nem az itthon Hortobágyon dívott "Ungarische betyár" rablótámadást értette ez alatt. 
   Szerepelt a kínálatban kirándulás Essaouriába is, de ennek ára kellemesen magas (mármint házigazdánknak kellemesen...), így aztán úgy döntöttünk, megnézzük másutt is a lehetőségeket.  

Kiléptünk hát a Nagybetűs Életbe. dscf4220.JPG

A sikátorokban hamar kitaláltunk a térre, igen, oda, ahol tegnap az önkéntes idegenvezetőt elküldtünk... 
A Bahia étterem mellett egy fellobogózott bejáratot láttunk, mely este zárva volt. 
 - Bahia palota - olvastuk a bejáraton.
Francia és arab nyelvű tájékoztató állt a bejáratnál ismertetve a palota történetét.
 - Megnézzük? - tanakodtunk kb egy másodpercig sem, majd betértünk.
A belépőjegy megváltását követően elindultunk egy ligeten át a kapu felé. Angol, német, olasz nyelvű csoportokkal egyidőben léptünk be, de igazán a saját fejünk után mentünk. 

A Bahia Palotáról több fényképet ITT láthatunk.
 

 A meglepetés bent fogadott minket: a kapun belül egy csodaszép kert, majd újabb kapu, azon túl újabb udvar és újabb épületek következtek.dscf4269.JPG
   A palotában az általunk eddig csak filmekből látott szépség, építészeti és kézműves csodák tárultak elénk. Azt, hogy kemény márványból ilyen csodálatos kőcsipkéket lehet faragni - nem hittem el, míg nem láttam saját szememmel. A mennyezeti intarziák szintén a világ csodái közé kívánkoznak számomra. Érdemes a fentebbi linken a fotóalbumot felkeresni!

A jeti híre!

A kijárat felé menet aztán ismerős szó ütötte meg e fülünket.
Egy magyar csoport jött kifelé, jókedvűen nevetgélve, és egy idősebb úr egy különös dolgot említett. Egy olyan rejtélyt, amelyről többektől hallottunk már, de még senkdscf4324.JPGi sem látta, vagyis egy olyan dologról, mint a jeti maga. A helyi fügepálinkáról beszélgettek, amelyet - állítólag - a helyi zsidó közösség tagjai készítenek. Az úrtól annyit tudtunk meg, hogy olyan helyen lehet venni, ahonnan barna szatyorral lépnek ki a vevők...

Végül kiléptünk a kapun, miután a várt gyors látogatás helyett hosszú órákat töltöttünk odabent.
Átellenben egy sesh-árus kínálta portékáját. Mi egy Sidi Ali vizet akartunk venni.
 - Jöjjenek, megmutatom - lelkendezett - berber sálak. Nem kínai gyártmány! Lelkesen mutatta, hogyan kell megkötni férfi, majd női módra. Látszott, hogy szereti hivatását...  Végül kínált egy árat.
 - OK, lehet, visszajövünk később.
 - OK, visszajönnek, insallah - azaz, ha isten is úgy akarja, ami a helyiek értelmezésében feltételezi, hogy nem akarja így. Pedig mi visszamentünk másnap, nem akármilyen atmoszférát szíva magunkba, különösen egy muszlim országhoz képest. De ezt majd később... :)
   Közben a nap is kisütött, így hamar 30 fok fölé kúszott a hőmérő. 

Be a dzsungelbe

   Utunkat a medina forgatagában, a sikátorok szinte átláthatatlan hálózatában folytattuk.dscf4389.JPG
 Eleven, nyüzsgő piac, illatok, szagok, színek, és legfőképp emberek kavalkádja. Az emberek gyalog, biciklin, és robogón közlekednek. Fűszerárusok, hentesek, ruhakereskedők, mindenütt igyekeznek megszólítani, beinvitálni, de szinte sehol sem erőszakosan vagy tolakodóan teszik. 
dscf4387.JPG - Jöjjön, Madame, csak nézzen be... - Jöjjön, az én boltomat imádni fogja... - Jöjjön, jöjjön, mit keresnek, minden van... 
   Természetesen egy megbízható fék minden túra alapja, és én ezt a szerepet elég jól alakítottam.
 - Nem, köszönjük - álltam ellen, amikor kedvenc nejem nyúlt volna megtapintani a portékát. 
 - Tök jó anyaga van... - Tudom - vágtam rá - szerintem arra kell mennünk...
Türelmemet a robogón robogó emberek tették próbára, és erősen átkoztam a napot, amikor egy derék mérnök megalkotta ezt az ördögi szerkezetet, és nem esett egy cserép muskátli a fejére...
  A "sétáltunk" kifejezés ugyanis gyakorlatilag folyamatos koncentrációt, és az ördög berregő cimborái elől történő kitérést, elugrást takarja. 

- Turisták? Utazási iroda. Kínálunk mindent - szólított meg minket egy fiatalember, mutadscf4336.JPGtva egy kis, ámde bizalomgerjesztő iroda felé.
Nézzük meg, abból baj nem lehet - gondoltuk, és beléptünk. A srác hellyel kínált minket egy kényelmes kanapén, és megkérdezte:
 - Hová szeretnének eljutni? Először vannak Marokkóban? 
Elmondtuk, hogy nem, nem először, és ezúttal Essaouria a cél. 
 - Remek célpont, minden nap indítunk kisbuszt. Reggel 8-kor indulunk, este térünk vissza.
Gyakorlatilag minden részletet elmondott.
Az ár, amit mondott éppen a fele volt a riadban hirdetett árnak.
 - Igen, a szállások kapnak jutalékot, ezért ott valamivel drágább. Érdemes idejönni.dscf4390.JPG
Mint megtudtam, az Ourika völgy csak 20 százalékkal került ott többe, így nem veszítettünk nagy összeget. 
 - Oké, körülnézünk, és visszajövünk.
 - Rendben, várom önöket. - mosolygott a fiatalember, cseppet sem mutatva, hogy megsértődött volna. 
Rövid séta után visszatértünk. 
 - Szeretnénk holnapután menni.
 - OK, adjanak némi előleget - amit azonnal le is papírozott. 
 - A szálláson felvesszük önöket. Hol laknak?
 - A Riad Chennaoui-ban.
Felnevetett.
 - A Chennaoui? Az unokatestvérem a tulaj, Ott lakom a szomszédban, az esküvőm is ott volt - azzal elővette a telefonját, és büszkén mutatta az esküvői fotóit - a mi riádunkban!
 - Az igazság az, hogy ott is születtem - mondta. Így most az unokatesóm üzletét rontom, de - ez van.

Egyedül jártuk a várost...dscf4426.JPG

Egyedül, azaz kettesben. Láttunk sok csodát, mindenféle boltot, éttermeket, és ezúton is üzenjük Vikinek: De,
de van autósiskola Marokkóban - bár ezt sokan ügyesen titkolják :)
Végül hosszas gyaloglás után visszatértünk Marrákes világhírű terére, a Jemaa el-Fnaa-ra. 
Ha létezik csoda egy csodás városban - ez az. 
Négy mecset öleli körül, éttermek nyúlnak a magasba gyönyörű panorámát - és autentikus marokkói és berber ételeket kínálva. dscf4369.JPG
   Egy pohár kiváló frissen facsart narancslé mindössze négy dirhamért, 120 forintért...dscf4445.JPG 
   Kicsit arrébb volt szerencsénk megkóstolni a cukornádból a
szemünk előtt darált és facsart ivólevet. Hűsít, az íze leírhatatlanul finom (természetesen édes...), és a kifüggesztett tájékoztató szerint minden bajra gyógyír - gyakorlatilag a korpás fejbőrtől a gyomorfekélyen át a lábgombáig mindenre - de valóban kitűnő frissítő. dscf4448.JPG
   Az csak az ital elfogyasztása után jutott eszembe, hogy vajon milyen tiszta kézzel vágták, szárították, facsarták - hisz' minden, amivel kapcsolatba került a logisztikai láncban, bizony, a poharunkban landolt. De lelövöm a poént - semmi bajunk nem esett, pedig itt a magyaros fertőtlenítés nem volt elérhető....
dsc01608.JPG   Végül érdemes beülni valahová egy kávéra vagy egy forró teára is, és csak élvezni a forgatag látványát, az ételek illatát, a beszűrődő zenét... És a mecsetek tornyából a müezzin imára hívó énekét, mely a mai világban az iszlámhoz tapadó sztereotípiák miatt sokaknak félelmetes. Igen, annyira félelmetes, mint Európában a déli harangszó.
   Családok, békés, dolgos emberek igyekeznek munkába, gyerekek iskolába, közben a külföldinek jut egy mosoly, egy köszönés. A helyiek beszélgetve haladnak a tömeggel, a teljes alakot rejtő ruhákat és fejkendőt viselő asszonyok együtt a rövid nyári ruhát, vagy épp farmert viselő fiatal nőkkel - bizony, nagyon szép nőkkel. dscf4362.JPG
   A férfiak hasonlóképp, tradicionális öltözettől kezdve öltönyön és farmeren át a póló-rövidnadrágig színes változatosságban - együtt, jókedvűen beszélgetve. 
   Egy kávé az előző évben Gergővel meglátogatott Café de France-ban... Egy sör, mely alkoholmentes...
   Majd egy nagy kör után beülünk egy kerthelyiségbe. 
   Láb kinyújtóztatása, egy frissítő mentatea, majd egy kávé.
   Arra azonban a tavalyi kígyó-bűvölet óta rájöttem, hogy figyelni kell, hogy a mosolygós helyi szolgáltatók annyi összeget kérjenek, amennyi jár: amennyi az ártáblán szerepel, vagy amennyiben előre megállapodunk.
   Szólok a pincérfiúnak.

...de nem hagytam magam!20160518_180310.jpg

 - Rögtön jövök...
 Közben felvesz rendelést.
 - Fizetni szeretnék...
 - Rögtön jövök...
Kihozza a megrendelt italokat.
 - Lesz szíves...
 - Rögtön jövök - mosolyog.
Amikor benéztem az étterembe, és azt látom, hogy - barátunk székeket pakol. Nem egy asztal körül, hanem égig érő oszlopból akkurátusan a nullkilométeres új székeket.
 - Basszus, ez pakol! - mondtam.
 - Biztos megigazítja a székeket, és jön.dscf4452.JPG
 - Nem, ez nem jön. Felállunk, és elindulunk...
Ekkor megjelent. 
 - Hetvenöt dirham lesz.
Na, ekkor éreztem azt, hogy kezdem elveszíteni a barátságos stílusomat:
 - Miért is? Minden ital tíz dirham, ott az árlap. Négyszer tíz..?
 - A kerthelyiség használatáért húsz dirhamot kell fejenként...
 - Na, figyelj, bazdmeg, ott az árlap, aszerint fizetek, semmi többel nem b**zol át, OK? - kérdeztem magyarul.
 - Öööö... Negyven dirham lesz, uram - nyögte ki.
 - Na,így már más!

Frissen és üdén vacsilesen

   A terv szerint visszamentünk a riadba, ahol lezuhanyoztunk, átöltöztünk, és immáron frissedscf4469.JPGn és üdén vágtunk
dscf4478.JPGneki az útnak - vissza a Jemaa el-Fnaa-ra, vacsorázni. 
   A Tér estére hihetetlen átalakuláson megy keresztül. . 
A napközben főképp mutatványosok és árusok által belakott téren estére fesztiválhangulat lesz úrrá. Sátrak dscf4489_1.JPGsokaságát állították fel kifejezetten vacsoráztatás céljára. Faszéntüzek füstje gomolyog, fűszeres hús
ok illatát sodorva magával - a világ legjobb reklámhordozójaként. Akit ez a füst megcsap, nem akar mást enni - oda vágyik, hogy végigkóstolhassa az illatozó kínálatot. A nap közben is ott működő, szigorúan sorszámozott kocsikon egységes áron friss gyümölcslét kínáló árusok új szomszédokat kapnak hát. 
Az egész úgy nézett ki, mint egy gigászi kolbászfesztivál, csak épp kolbászt nem kínáltak, legalább is sertésből készült kolbászt és pecsenyét nem. 
   Ellenben pincérek és becsalogató emberek hada invitált minket, és a másik százhuszonnyolcezer embert, hogy náluk, csakis náluk lehet jót enni. dscf4497.JPG
 - Demokratikus árak - magyarázta egy fiú - mindenki elégedett vele...
A kínálat helyenként más és más volt. 
Pecsenye - nyilván birkahúsból. Amott tadzsinokat, emitt kusz-kuszt kínáltak. Másutt középen egy oltári nagy kondér, bennük - csigák. Hatalmas csigák, amiket a kondér körül ülő vendégek jóízűen falatoztak...
   Kiválasztottunk egy sátrat, ahol egy szimpatikus kinézetű, nem túl tolakodó bácsi hívogatta a vendégeket. 
Amikor látta, hogy vevők vagyunk, lelkesen közölte: 
 - A legjobb helyet kapják!
Majd egy fiatalabb fiúval a helyünkre kísértek minket. A konyha szekció szélén, a kenyérszeletelők melletti sor végére ültettek le minketdscf4481.JPG, noha másutt sem volt telt ház. 
Nevettünk rajtuk, de egy idő után idegesített, hogy minden tíz másodpercben egy pincér mászott át raktunk kenyérért, majd óbégatott társának, hogy ki mit is kért. 
   Kértünk ketten egy adag tadzsint, mely valóban olcsó, "demokratikus" árú volt, de miután kellemesen ordítoztak a fülünkbe, kifejezetten örültünk, hogy befejeztük, és eszem ágában sem volt még egy adag ételért folyamodni, ehelyett alig vártam, hogy végre szabaduljunk innen. 

Vissza a szűkkeresztmetszetbe

   Ideje volt hát visszatérnünk a szállásunkra. 
A szűkkeresztmetszet valóban a sikátor végében várt ránk, amikor is az alig egy méter keskeny utcácskában egymás után két éles sarok állta utunkat - gyalog nem gond, dscf4505.JPGde amint két motoros ért egymással szembe, bizony, komoly tili-toli kezdődött.
   Végül ott álltunk a Riad Chennaoui előtt. Illetve annak bezárt fa ajtaja előtt. 
Néhány csengetés, és bebocsáttatást nyertünk. 
 - Na, Marrákes megvolt, és még nem is történt velünk semmi! - nyugtáztuk a napot. 
Öröm leírni, hogy eme írás egy "semmi sem történt" nap eseményeit összegzi...

Holnap kirándulunk az Atlasz hegységbe - örültünk nem kis izgalommal.

Nyugalomra tértünk hát kis szobánkban, kicsit csodálkoztunk a színes belső világításon.
Neeem, a két piros fényű fali lámpát nem kérjük... :)

Jajj, és nem láttuk a Szulejmán mai epizódját...dscf5106.JPG



  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tengeriherkentyu.blog.hu/api/trackback/id/tr248762450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Molnár H 2016.06.07. 11:22:45

Még mindig rendkívül szórakoztató, látványos :-) beszámoló.