5. nap - Az Atlasz-hegység éke
2016. június 26. írta: zati

5. nap - Az Atlasz-hegység éke

2016.05.19dsc01628.JPG

   A tegnapi városjárás fáradalmait kipihenve ébredtünk a már megszokott verébcsivitelésre. Eljött hát a nap, dscf4517.JPGamelyen először terveztünk kilépni a marokkói vidékre, és természeti látványosságot megcsodálni - és egy kicsi nyugtot találni a nyüzsgő emberektől és a millió robogótól... S végül a "keményen dolgozó kisember" szlogent is átértékeltük magunkban.
   Marrákes és Casablanca között utazva az ember ízelítőt kap a vöröses talajból kiemelkedő hegyek látványából, ezek azonban csupán lankás dombok a Marrákesen túl emelkedő Atlasz-hegység szirtjeihez képest. Az, hogy az ember nyáron Afrikában hófödte csúcsokat láthat, sokak számára elképzelhetetlen - pedig mi azon voltunk, hogy ezt láthassuk. A teljes fotóanyag itt látható.dscf4508.JPG

  Napindítás napozással

   A reggeli kávét immáron rutinos mozdulatokkal töltöttem ki az asztalra készített csészékbe (továbbra is csak egy
 asztalon volt terítve), és vittel fel a tetőre, ahol is kettesben megkávéztunk, egy cigaretta mellett (igen, egy cigaretta, miután én nem élek vele, csak Ő...), élvezve a tegnapinál is a reggeli nap tegnapinál is melegebb fényét, és az általa keretezett kilátás látványát. Mintha gyermekkorom mesekönyveinek illusztrációjába kerültem volna bele... A mecsetek tornyai, a paloták teteje, és 
díszítésként az öt-hat emelet magas pálmafák koronája. dscf4525.JPG

    Ismét megállapítottam, hogy pompás helyre hozott minket a sors. 
Eme emelkedett helyzet teremtette
kellemes eset befejezve
ezen reggelen - ideje volt visszacsöppenni a valóságba, és megindulni a nap egyik meghatározó eseményéhez.

Reggeli - palacsinta és... izé...

  A tegnapi mosolygós szakács (?) amint meglátott minket, azonnal nekiállt elkészíteni reggelinket. A tegnapihoz hasonlóan croissant, ezt a kitűnő vajjal kedvesem eszegette, míg én a frissen sütött palacsintát és a szivacs-szerű Képződményt (mely finom volt) ettem. Azzal biztattam magam, hogy ha olyat ettem volna meg, ami nem része a reggeli menünek, bizonyára nem szolgálnak fel ma is belőle, ha másért nem, hát azért, mert hiányzik a leltárból.
   Egyébként ma is kitűnően reggeliztünk meg a felkínált, főképp édes fogásokból a képen látható sárga terítős asztalnál.

Indulás?

Indulás!20160519_101431.jpg

  Reggeli után következett a Nagy Vízválasztó - mármint hogy le kell-e házinéninkről venni a keresztvizet, persze,
csak képletesen, hisz ő is a helyi szunnita többséghez tartozott, így a vizet keresztelkedésre ritkán használta.
   A valós kérdés az, hogy tényleg jönnek-e értünk a Nagy Fekete Autóval, mint Pelikán Józsefért. 
Pontosan a megbeszélt nyolc órakor aztán csengettek a Riad kapuján: egy robogóját toló fiatal fiú kereste az Ourika Völgybe tartó két utast. Mi voltunk ott, teljes valónkban, így, miután elkérte és ellenőrizte a foglaláskor kapott "beszállókártyánkat", intett, kövessük.
   Kivezetett minket a térre, ahol első nap az "alien drájverek" a nyomunkba szegődtek. Itt egy nagy fehér autó állt, amibe beszálltunk. A hátsó üléseken már ült pár ember. Elindultunk hát, de mint kiderült, csupán egy rövid utat tettünk meg, a Medinából kiérve egy téren egy rögtönzött transzferállomáson találtuk magunkat.

Átszállás...

   Itt újraosztottak minket, úticél szerint. Minket egy Nagy Fekete Autóba (ugye, megmondtam...) szdscf4547.JPGállítottak be. A Ssangyong hátsó ülésein egy háromtagú angol család foglalt helyet, a középső két ülésre kerültünk mi.
A vezetőülésre egy fülig érő vigyorú fekete srác pattant be, megkérdezte, minden rendben van-e - majd indított. 
   Szabályos tojás alakú feje látszott előttünk, amint lelkesen, és a baleseti statisztikákat ismerve, módfelett biztonságosan kezelte a gépkocsit.

Utunk Marrákes sugárútjain gyorsan kivezetett a városból, és a belvárosi épületeket előbb az új luxusszállodák
váltották, azok pedig lassan egyre kisebb és szerényebb épületeknek adták át a helyet. 
   Végül a házak közül fel-feltűnő kopár táj átvette az uralmat, és mezőgazdaságilag művelt földek és a sziklás-bozótos vad területek váltották egymást - ahogy távolodtunk a várostól, egyre inkább az utóbbi dominált. 
   Eközben előttünk a Marrákesből is látható hegység kezdett egyre határozottabban dominálni, ami a látványt illeti. Utunk nyíl egyenesen vezetett a magas hegyek felé, és mi az autóban egyre kevesebbet fecsegtünk, ehelyett gyerekként tapasztottuk orrunkat az ablakokra. Na jó, inkább csak én. :)dscf4549_2.JPG   Komolyan: mindannyiunkat a táj kötött le. 
   Sofőrünknek egyre gyakrabban kellett visszaváltania, miután az út emelkedni kezdett, majd az első kanyarok következtek a felfelé vezető szerpentinen. dscf4548.JPG

Az első megálló...

   Nyilván minden úton hasonló hatással van a látvány a turistákra, ezért egy szerpentin fordulóban lefékezett, és
egy út széli lehajtónál megállította az autót. 
 - Kiszállhatnak pár percre, és pihenhetnek. Csinálhatnak pár fotót - mondta sofőrünk.
Mi örömmel éltünk a lehetőséggel, és a szimpatikus angol családdal közösen gyönyörködtünk a lélegzetelállító tájban. dscf4540.JPG
   Egy völgy fölött álltunk, szemben egy kis falu, odébb még egy... Fás ligetek tarkították az amúgy vörös, sziklás tájat. A völgyben kanyargó vízmosás aljában egy kis folyó csörgedezett, azonban a völgy árulkodó volt...
 - Azért esős időben itt durva áradás lehet - jegyeztem meg, és elképzeltem a folyócskát megáradva, tombolva...

A sivatagos-sziklás területen lezúduló esőnek nincs ideje beszivárogni a talajba: gyorsan lefolyik, olykor csak pár órára vad, tomboló szörnnyé változtatva a kis patakokat. Láttunk ilyet Európában is, a bulgáriai áradáskor 2014 júniusban...

Második, mint púp...dscf4576.JPG

 
 dscf4574.JPG Rövid pihenőnk után pár kilométerre ismét lassítottunk. 
Itt következett az első fakultatív program: tevegelés.
   A jámbor jószágokat felnyergelve vezényszóra ldscf4588.JPGetérdepeltették, és az önként jelentkezők felülhettek a hátukra. Mármint nem a sajátjukra, hanem a tevékére. A kis csoportunkból valamennyien éltünk eme ritka lehetőséggel. 

A jószágok tényleg jámborak voltak, hiszen vonatként egymás után kötve ballagtak, közben pedig tűrték, sőt, élvezték, hogy az előttük ballagó társuk utasa simogatja a buksijukat. Eszük ágában sem volt hát élni a tevefélék talán legidegesítőbb eszközével, a köpködéssel.dsc01617.JPG
   Szépen átimbolyogtunk egy ligeten, egy folyó feletti kis hídon, aztán az afeletti meredélyen egyensúlyozva mentünk egy keveset felfelé. A teve mozgása érdekes, körkörös billegés, valóban, inkább imbolygásként éreztem. De hamar ki lehet ismerni, innentől kezdve stabilan ülve akár fényképezni is (nyugtalanító gondolat: fegyverrel célra tartani) is egyszerű. 
   Mire visszaértünk a Bázisra, a következő csoport is megérkezett. Velük nem volt akkora szerencséjük a szervezőknek, mint velünk: csupán egy hölgy pattant nyeregbe, a többiek árnyékba húzódva néztek, mint halak a szatyorban.

Harmadik: olajozottan...

  20160519_110139.jpg A harmadik megálló egy berber faluban volt, ahol egy fiadscf4595.JPGtal lány elmagyarázta, hogy itt az országban egyedülálló argánolaj-termelés a helyi berber asszonyok munkája. 
   Ezt a különleges és egyedülálló mesterséget egyébként másnap Essaouria felé utazván, kb. 250 kilométerre innen is megtekinthettük...
   Az argán feldolgozása, az olaj előállítása egyébként valóbadscf4597.JPGn érdekes dolog, megn
ézhettük, hogyan készül, helyi asszonyok munka közben voltak láthatóak, végül megkóstolhattuk a félkész termékeket, az étkezési és a kozmetikai célra készülő termékeket
egyaránt.  
   Volt lehetőség természetesen vásárolni is (bankkártyát elfogadunk...), de ezzel nem éltünk (mint ahogyan másnap sem, csak hogy oldjam a dscf4603.JPGfeszültséget).
   
A lányka kérdésére elmondtam, hogy engem inkább a technológia és az építészet érdekel, mintsem a termékek - ezzel valószínűleg örömet okoztam neki, mint helyi berber embernek, de egyben bánatot is, mint idegenforgalomból élő szakembernek.

A cél felé...
dsc01624.JPG

Rövid autózás után egy árnyas parkolóban állt meg autónk.
 - Mindjárt itt a vezető - mondta sofőrünk - a túra után az étteremben tudnak ebédelni, majd innen indulunk vissza.
 - Hm, biztos innen kap jutalékot, azért "itt tudunk" ebédelni - rosszmájúskodtam kicsit.
A vezetőnk megjelent egy huszonéves fiú személyében. 
 - Beszélnek angolul? - kérdezte a frankofón Marokkóhoz képest meglepően jó angolsággal.
Megnyugodott, egy angol család és a két magyar alkotta kis csapat ezt a nyelvet részesítettük előnyben. Biztosan komplikálta volna a dolgot, ha mindent el kell mondania három nyelven.dscf4617.JPG

 dsc01625.JPG Elindultunk hát asgaour faluból felfelé egy domboldalon. 
Az útra ráépülve étkezők, kifőzdék, ajándékboltok,
gyümölcs- és üdítőárusok kínálták portékájukat, míg mi kaptattunk felfelé a patak mentén. 
 - Ez így egészen bucsus - mondtam, a turistautat eltorlaszoló árusok láttán.
Ami érdekes volt: az ötletes megoldások sokasága a portéka hűsen tartására. Ahol víz van, ott energiatakarékos trükköket vetettek be a hideg patakvíz hasznosítására. Azért a nálunk jól ismert márkák hűtőszekrényei sem maradhattak el.
    Lassan elkezdték az árusok átadni a helyez a természetnek. Egyre több bokor, fa szikla szolgáltatott látnivalót, ami engem egyre gyakrabban késztetett lemarad
ásra. Nem, nem arról volt szó, hogy erővel nem bírtam volna... Inkább arról, hogy egyre többször vdscf4622.JPGáltottam át "japánturista-üzemmódba" - fényképezvén lelkesen, eközben keresve a legjobb kompozíciót lelkesen.
   Egyszer tán megtalálom, addig is a fotóalbumot ajánlom megtekintésre.

   Az ösvényt lassan sziklák váltották fel, lassan szikláról sziklára másztunk
felfelé, gyakran a pataktól vizes köveken.
dscf4626_1.JPG - Nem baj, lefelé könnyebb lesz - mondta kísérőnk. Majd arra megyünk vissza
 - mutatott egy meredély szélén imbolygó színe
s foltra - ott majd tudnak frissítőt inni.
A színes folt fenn -
nem ott, annál még fentebb, a képen a sárga bigyók - egy büfé napernyői voltak,
valami szédítő magasban. Az ember mindjárt érezte is a motivációt továbbjutni, oda fel, ahonnan borítékolható volt a csodás kilátás. 
Rövidesen felértünk az

Ourika völgy vízeséséhez. dsc01627.JPG

  dscf4650.JPGA víz esik mindenütt, biztosan mindenki látott már esőt. Nem, nem a bizonyos portugál futballistára gondolok, hanem arra a jelenségre, amikor a dihidrogén-monoxid átengedi magát a gravitáció erejének. 
   Itt ezt egészen látványos módon teszi, amikor is a folyócska nagy lendülettel zúdul alá a völgybe. A lezúduló víz önmagában is látványos jelenség, de a sivatagos-sziklás hegységben a pára egészen különleges mikroklímát hoz létre. Zöld, csodálatos haragoszöld oázis tárol az ember szeme elé.
   Itt is van lehetőség pihenni kicsit, készíteni pár fotót, majd folytatni az utat felfelé. Az utat, amely dscf4633.JPGmeredeken kanyargott felfelé, kis pihenőt sem adva. A meleg afrikai nap meredeken sütött le ránk, és a forróság nem feledtette, merre járunk. Mindehhez az Atlasz-hegység havas csúcsai fantasztikus keretet rajzoltak. 

Az Ember, Aki Megcsinálta Az Év Bizniszét!

dscf4654_1.JPGRövid gyaloglás után elértünk egy kb. négy méter magas sziklához. A turistaút ezen vezetett keresztül. A sziklánál állt egy ember, aki egy három méteres vas létrát támasztott a kőzetnek. A kirándulók egyenként másztak felfelé.
 - Egy dirhamért tudunk felmenni - mondta kísérőnk.
ez bizonyult a környék legnagyobb üzletének: egy dirham kicsi összeg, senki sem reklamál miatta. Ugyanakkor naponta sokszáz ember halad itt el, akik eszerint egész tisztes bevételt adnak emberünknek. Az, hogy a nyugati turistáknál sokszor nincs egy dirhamos érme, ezért inkább egy eurót vagy fontot - az már csak külön hab a tortán.
   Felértünk hát a meredély peremén álló pihenőhelyre. 
   A kaptatónak és a forró afrikai napsütésnek köszönhetően kellően dscf4680.JPGkitikkadtunk, így jól esett a büfé (szigorúan alkoholmentes!) kínálata. 
Az árak elsőre elég borsosak voltak, ám belegondolva abba, hogy ide valóban mindent a hátukon kell felcipelni szorgos kis helyi barátainknak, aki
k rendesen megdolgoznak ezért. szemben a Hotel Dobrudja tetején OTIS felvonókkal támogatott pincérnek nevezett gombaárusokkal - itt mégis friss volt a narancslé, minden nem kívánt biomasszától mentes...
   Kifújtuk hát magunkat. 
   Itt minden klappolt!dscf4671_1.JPG
A kilátás, a hűs ernyők... A társaság... Volt idő pár szót beszélni útitársainkkal is. 
 - Honnan jöttek - kérdezte vezetőnk - ugyanis próbálom megérteni a szavakat. Minket hívnak berbereknek, de csak annyit értek, hogy "berberber"...  Ezen aztán jót nevettünk :)
   A kilátás ragyogó volt. 

   Miután pihentünk, fotóztunk, kinyújtóztattuk tagjainkat, felkerekedtünk.

 dscf4665.JPG  Tulajdonképp itt kezdődött utunk számomra érdekesebb szakasza.dscf4727.JPG


dscf4742.JPGMagunk mögött hagyva a turistákat és a látványosságokat,
és az Atlasz sziklás, másutt bozótos, sőt, virágos
hegyei között haladtunk. Lassan ránk borult a lélegzetelállító táj.
   Egy nagy hurkot leírva a hegyek között kígyózó ösvényeken, közeledtünk egy, a folyó völgyében megbúvó berber településhez, Setti-Fatma-hoz.
dscf4719.JPG - Ez a falum - mondta büszkén kísérőnk - Ezekben a falvakban nincs iskola.
 - Akkor hol tanulnak a helyi gyerekek? - kérdezte angol útitársunk.
 - Sehol. Otthon vannak a szamarak, a kecskék... A szüleiktől megtanulják, mit kell tenniük. De iskolába menni dscf4714.JPGnem tudnak - mondta el a szomorú valóságot. 
   A faluba leérve asszonyokat láttunk nehéz szőnyegeket mosni a patakban. Amott férfiak töltöttek homokzsákokat, és rakodták teherautóra.
dscf4769_1.JPG - A múltkori árvíz tönkretette az utat - mutatta.
Azt már korábban megfigyeltünk, hogy az ártalmatlan kdscf4745.JPGis folyócska egy széles és mély mederben csörgedez. A kövek és sziklák elhelyezkedése arról tanúskodott, hogy
időnként vad áradások zúdulnak le. 
 - Áradás idején hogy kelnek át a folyón az emberek? - kérdeztem, miközben köveken és egy fa pallón lépkedtünk át a víz felett.
 - Sehogy - nevette el magát berber kísérőnk - akkor
mindenki marad ott, ahol van...
Lassan elhaladtunk a település fő (és egyben egyetlen) utcáján. Látva a helyiek munkáját, bizony, az ember újraértékeli az otthon sikeresen elcsépelt "Keményen Dolgozó Kisember" fogalmát.

Az ebéd

   A parkolóba visszaérve betértünk hát az ajánlott (illetve egyetlen opcióként) megmutatott étterembe. A dscf4799.JPG
kerthelyiségben, a vízparton foglaltunk helyet útitársainkkal közösen.
   Az étlapra pillantva az itt megszokott, tadzsin és kusz-kusz fogások tűntek fel, az árak azonban jóval 20160519_145808.jpgmagasabbak voltak, mint az utcában más, a helyi erők által látogatott helyeken.
 - Basszus, mi lenne, ha átmennénk oda..?
De aztán eszünkbe jutott egy korábban már dscf4804.JPGmegfontolt érv: a turisták által látoga
tot
t helyeket ellenőrzés alatt tartja a helyi ÁNTSZ, így kerülvén a meglepetéseket, maradtunk az eredeti forgatókönyv mellett. 
   Miközben készült ebédünk, lehűtöttük magunkat a folyócskában mosdással. A köveken állva a kristálytiszta vízbe mártva kezünket dscf4805.JPGéreztük annak hidegét. Beleinni persze eszünkbe sem jutott, tudjuk, a meglepi nem mindig kellemes.
   A felszolgált étel valóban finom és bőséges volt, ennek fényében nem éreztük magunkat lehúzva. A menü
magába foglalt egy desszertet is, ami egy helyi édességből állt, vagy gyümölcsöket választhattunk. 
   Ideje volt beszállni a csodás Ssangyongba, és elindulni vissza Marrákesbe. 
Előttünk sofőrünk szabályos tojás alakú fejével (utoljára az Alien-filmekben láttam hasonlót...) haladtunk a
hegyek között. 
   Az angol család közben egyként szenderült el a hátsó üléssoron, mi pedig nézegettük az elsuhanó tájat. 

A megfejtés

Marrákesbe érve ismét körülvett minket a forgalom, a nyüzsgés, a robogók és biciklisek kavalkádja.dscf4813.JPG
 - Azt hiszem, rájöttem, miért tilos nekik az alkoholfogyasztás - néztem ki a derék muszlim emberekre.
 - Miért?
 - Nézd meg, hogy közlekednek. Képzeld el, ha még innának is..? Szerintem a Próféta előre látta, hogy baj lenne belőle, így mindenkinek ez a legjobb, ha tilos inniuk...
   Visszatérve a városba, kipattantunk a kocsiból, és a szállás felé vettük az irányt. 
 - A sesh-árus - állt meg párom. - még nyitva van...
Beléptünk az üzletbe, ahol előző nap megalkudott velünk a fiatal eladó.
Ezúttal egy idősebb férfi fogadott bennünket.
 - Tegnap az öcsém volt itt. De ha ő ígért egy árat, természetesen ma is érvényes - mondta. Az üzlet mélyéről dscf4335.JPGkilépő bácsi barátságosan nézett ránk.
 - Á, tegnap azt mondták, visszajönnek, és vissza is jöttek - üdvözölt minket. 
Rendben, tegnap megalkudtunk, a portéka pedig tetszett is, úgyhogy vegyük meg.
 - Elmegyek egy bankautomatához - mondtam -, addig a feleségemet itt hagyom.
 - Oké, akkor viszlát jövőre! - viccelődött a boltos. 
Az automata nem működött, ez persze meg nem mentett a költéstől, legfeljebb halasztó hatálllyal bírt.
 - Tudok itt a sarkon túl egy másikat - ajánlkozott a boltos, amikor elmondtam neki, mi történt. 
Körülbelül a harmadik helyen volt szerencsénk, a többinél nem sikerült a tranzakció. Valami probléma volt a hálózati kapcsolattal, az érkezésünk napján sem sikerült elsőre bankkártyával fizetni.
 - Te is észtevetted..? - kérdezte Teri.
 - Mit? 
 Majd meglátod...

Visszatérve az üzletbe, az árus becsomagolta sáljainkat, közben hálálkodott, és ajángatta vacsorához a szomszéd kifőzdét, amit a felesége vezetett. A hölgy kissé morcos volt, talán, mert épp záróra volt, valamint hogy...  És akkor megéreztem én is.
A derék kereskedőből dőlt a piaszag.

    Marokkóban nem igazán megszokott az alkoholfogyasztás, de nem is tilos. A helyieket mégis ritkán látni kapatosan. Na, most mi tanúi lehettünk eme látványosságnak. 
 dscf4825.JPG  Elköszöntünk tőle, majd gondoltam egyet hirtelen, és visszaléptem hozzá.
 - Egy kérdésem lenne. Ha szeretnék sört vagy bort venni, hol tudok?
A kérdésen barátunk meg sem lepődött, de nem is színlelte, hogy ő ugyan nem tudja. A világ legtermészetesebb hangán mondta el, hogy hová vitessük magunkat taxival (10 dirhamnál többet ne fizessünk!), menjünk le a szupermarket alagsorába, balra a második polcon...
   Igen, úgy tűnt, maga is jól ismerte a járást... :)

Vacsora a tér felett


dscf4348.JPG   A riádban lefürödtünk, és összekészültünk a vacsorához.
 - Ma a Téren az egyik panoráma étteremben szeretnék vacsorázni - mondta Kedvesem.
 - Örömmel!
Elindultunk a Jemaa El-Fnaa, a világ egyik legnagyobb piactere felé.
-  A kendőm meg ott maradt a kocsiban - mondta Teri. A Lord zenekar dscf4826.JPGlogójával ékesített darabot magam is sajnáltam veszni hagyni.
 - Bemegyünk az utazási irodába...
Így is tettünk. 
Ezúttal nem a tegnapi fiatalember volt benn, hanem egy másik, akinek előadtuk az elveszet ruhadarab
problematikáját.dscf4829.JPG
 - Ok, holnap reggel a téren a mai sofőrtől el tudják kérni.
 De az is lehet, hogy holnap estére lesz itt.- mondta.
  Megérkeztünk a Térre. 
Körbejártuk, a választásunk az El Waha nevű étteremre esett. Talán a furcsa, a tér fölé magasodó alakja miatt,
talán az árlapon látható képek, esetleg a behívó ember udvarias, cseppet sem erőszakos fellépése miatt. dscf4848.JPG   Betérve egy szűk lépcsőn indultunk felfelé, és amint azt eldöntöttük, meg sem álltunk a harmadik szint tetején kialakított tetőteraszig.
   Innen gyakorlatilag az egész Jemaa El-Fnaa előttünk terült el. Az épületek, különösen a mecsetek tornyai szó szerint mesés látványt nyújtottak a lenyugvó
nap fényében.
dscf4849.JPGRöviddel ezután kigyúltak az est fényei - Marrákes épületei mint az Ezeregyéjszaka díszletei tündököltek
előttünk. Miközben valóban kiváló tadzsinunkat eszegettük, ismét meg kellett állapítani, hogy a világ egyik legcsodásabb helyére pofozott minket a sors. 
És, igen, ilyenkor érzi magát az ember valóban boldognak a bőrében...


Koronázás a Bahia palotában

   A valóban csodálatos nap megkoronázásaként visszafelédscf4859.JPG tartva betértünk az első este látott Bahia étterembe. Az étterem szó ez esetben pejoratív, ne egy vendéglőt képzeljen el az Olvasó. 
   Ez egy palota volt, amiben történetesen egy étterem működik. De a pompa és a mesevilág, amit ott láthatunk,
 az mindenek felett áll, és valószínűleg az árakba is beépítésre kerültek.
   Mi minden esetre bementünk talán percekkel zárás alőtt, és a bár előtt letelepedve kértünk egy sört. És ott, a valamikor királyi palotában, a meseszép aulában - igen, ott - szépen elfogyasztottunk egy kellemesen lehűtött sört. A fentebb emlegetett koronázás tehát a napot illette. Joggal, hiszen így egy valóban kerek és élményekkel teli nap végén sétálhattunk a sikátorokban a Chennaoui Riad felé.

   Az éjszakai panoráma

csak felcsalogatott minket a tetőteraszra. 
dscf4850.JPG
Megcsodáltuk a miénknél észrevehetően délibb égboltot, a kivilágított várost, és ismét - vagy még mindig - egy
mesében éreztem magam.
 - Szálem - hozott vissza a földre egy köszönés a sötétből.
 - Szálem - viszonoztam.
A sarokban három fiatal lány ült, akik jöttünkre elhallgattak. Miután látták, hogy mi is csupán vendégek vagyunk, ismét beszélgetni kezdtek halkan. Ekkor még... Ekkorm ég ugyanis halkan pusmogtak, mint rájöttünk, németül. Na, európai turisták szintén...
   Miután éjjel kettőkor, ekkor már a szobánkban, az ágyban is az akkor már viháncolássá fokozódott vihorászásukat és nevetgélésüket hallgattam, mondtam:
 - Na, most már aztán elveszem a jókedvüket!
De persze nem vettem el a jókedvüket, hisz magam is az voltam, jó kedvű, akkor is, ha reggel korai kelés várt ránk - hiszen ismét a Nagy Kékség várt minket, Essaouria kikötőjében.

De azért tényleg eldugulhattak volna ezek a Mai Fiatalok... :D

 dscf5111.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://tengeriherkentyu.blog.hu/api/trackback/id/tr548782804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maraKK54 2016.06.26. 20:28:13

Tetszik, mert olyan helyre visz el bennünket, olvasókat, akik nem gyakran járnak ilyen helyen. Tehát kilépünk mi is komfort zónánkból és elképzeljük, hogy milyen lenne, ha...