Marrakesh '17 - kis éji szeminárium
2017. november 30. írta: zati

Marrakesh '17 - kis éji szeminárium

pagecover.jpg2017.10.31.

Az érkezés estéjén meglehetős fáradtan tértünk hát nyugovóra. Nem túl nagy, ám kényelmes fekhelyünkön dscf3110.JPGaludtunk, terveink szerint reggel 8-ig. Terveink szerint...
   Ugyanis az éjszaka közepén szembesültem azzal, hogy a mondást, miszerint "ezt tudnod kell, ha álmodból vernek is fel", bizony, meg lehet fejelni. Muszlim testvéreink ugyanis

kora hajnalban kis szemináriumot tartottak

jónak látva  felverni minket álmunkból azért, hogy elmagyarázzanak pár fontos dolgot, konkrétan hogy ki a nagyfőnök. 
20171101_194510.jpg   Tehát felriadtam az elnyújtott, hangos énekre, melynek délelőtti kiadását a lentebbi videó elején hallhatjuk.
 - Allaaaaaaaaaaahu akbaaaaaar! - énekelte a muaddzin.
 - Mi a fészkes fene ez..? - és nem is biztos, hogy ennyire szalonképes volt a kérdésem. Aztán felismertem a hangot, amit Marokkóban már sokszor hallottam, de éjjel eddig sosem. 
 - És nem az a bosszantó, hogy imára hívnak - mormogtam - hanem az, hogy az énekes otthon alszik az ágyában - miután az imára hívó ének felvételről, a mecsetek tornyára (minaretjére) a négy égtáj felé felapplikált hangszórókból szólt.
   Azt sosem tudtuk meg, hogy ez még az Isa, az esti ima volt-e, mely hajnalhasadásig (!) végezhető, avagy a Fadzsr, a hajnali ima, mely hajnalhasadástól napkeltéig, de aludni nehéz volt tőle.

A reggeli ébredés

ennek megfelelően kicsit nyűgös volt, különös tekintettel kedves párom magával hozott göthösségével, mely 20171031_084601.jpgszintén nem emelte az éjszaka alvásmennyiségét. 
   De az ember fiatal és pitbull, ezért rövid mosdás után felmentem a tetőteraszra, hogy két frissítő kávét kerítsek, mielőtt csapatosan felvonulunk reggelizni.
   A tetőterasz U alakban ölelte körül a kis riád épületét. Néhány vas keretes asztal és szék állt a tetőn a napfényben, fura, apró szemű műanyag hálóval védve a dscf2609.JPGnap fényétől. Az asztalok alatt és a tetőterasz peremén az itthonihoz hasonló, ám rózsaszínes begyű verebek szökdécseltek és csivitelve vetélkedtek a lehullott morzsákért. A lépcső mellett egy kis sátorral fedett pavilon rejtett egy nagyobb asztalt, átellenben pedig egy kisebb épület állt a tetőn, mely láthatóan a személyzeti helységek számára szolgált védelmül. A konyha is itt helyezkedett el, ahonnan jöttömre a tulaj felesége sietett elő mosolyogva. 
 - Two or four? kérdezte, mármint hogy ketten vagy négyen jövünk reggelizni. dscf2597.JPG
 - Csak két kávét szeretnék - mondtam neki (természetesen nem magyarul...).
 - OK!  - mosolygott, majd kis idő múlva megjelent, kezében tányérokkal, croissant-okkal, és szépen megterítette a hozzám legközelebbi asztalt két személyre. 
 - Azt hiszem, ő egyáltalán nem beszél angolul - mondta a szomszéd asztalnál ülő ránézésre angol lány. Ez azért magyarázatot adott a váratlan terítésre...

Egy menedzselhető probléma

volt ez, minden esetre a meredek lépcsőn leszóltam családom tagjainak:
 - Baj van! Itt a reggeli! - ez így furcsa mondat volt, tán' még sosem mondtam ilyet. 
Az asztalunkon pillanatok alatt ott állt a reggeli. Kolbász, sonka, szalonna - na, az pont nem, hanem jórészt az itt megszokott, húsmentes fogásokból állt: a croissantok mellett szeletelt bagett, vaj és dzsem kínálta az inkább édes, mint sós reggelit. Emellett facsart narancslé, termoszokban pedig forró kávé és tej várt minket. 

   Azt már korábban is megszoktuk, hogy a marokkói reggeli fogásokban a kolbászt-sonkát-szalonnát nyilvánvaló okok miatt nélkülöznünk kell, inkább dzsemet és mézet fogyasztanak. Kiváló péksütemények, az itthon megszokotthoz hasonló palacsinta, illetve valami szivacs-szerű édes tészta állnak a reggeli menüben, kissé megédesítve a reggelt. A decensebb étkek kedvelői a már említett francia kenyeret ehetik vajjal. 
   Marokkóban egyébként is édesebb ízeket kedvelnek, a friss gyümölcsök természetes, hogy magasabb cukortartalmúak, de a multi gyártók is édesebbre készítik az itthon is ismert márkákat. A Fanta, Cola és más italok is határozottan cukrosabbak.

   Teri után a fiatalok is pillanatok alatt felértek, így hamarosan első reggelinket fogyasztottuk itt.   20171031_084144.jpg
Reggeli után nem kellett tanakodnunk a mai programon: a mai napot itt, a városban terveztük eltölteni.
    Az étkezéssel szép komótosan végeztünk, közben megcsodáltam egy gólyát, mely magasan felettünk keringett hosszan, egyetlen szárnycsapás nélkül. Könnyen lehet, hogy otthonról jött- morfondíroztam, bár nem emlékeztem, hogy a járatunkon, mely az első volt, ült volna akár csak egy gólya is... De azért gyanakodva méregettem a fehér Big Bird-öt.
 - A célzással vigyáz... - sziszegtem, miközben felettem illegette magát, bár a magasság miatt nem láttam, a bombatér ajtó nyitva volt-e. 
 - Ma az utazási irodát is fel kell keresnünk - emlékeztetett kedvesem, utalva arra, hogy az utazásunk rövid, és gyorsan szeretnénk a lehető legtöbb látnivalót beleszuszakolni.

   Felkerekedtünk hát, és

belevetettük magunkat a medina forgatagába.

A forgatag reggel - 10 óra körül - még nem az igazi, a boltok akkor kezdenek nyitni. Minden esetre először arra dscf2636.JPGmentünk, ahol előző évből az utazási irodára emlékeztünk, ám a sejtett sarkon befordulva egy lezárt üzlet várt minket. 
   Ez nem jelent semmit, mivel az egyforma sikátorokban könnyű az irányt elvéteni, különösen a tapasztalatlan idegeneknek. Egy iparág épült arra, hogy az eltévedt turistát kivezessék az ismert helyekre természetesen némi baksisért. Szó, mi szó, a sétautat a térképre könnyű felrajzolni - a lap alján meg is tettem! - de a valóság ennél bonyolultabb volt... Végül a nap végén jól esett leülni a tetőteraszon a napnyugta csodálatos pompáját megtekinteni - de most még csak az elindulásnál jártunk. 
dscf2643.JPG  Elhaladtunk az elsőként nyitó üzletek mellett, megcsodálva a kínált portékákat, majd elértünk a szolgáltatást kínálók utcájába. Kerékpár szerviz, mosoda, fodrászműhely, varrógépszerviz, és autógumi-újrahasznosító, aki minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközt gyárt kimustrált autógumikból - a bevásárlószatyortól a képkereten át a virágládáig várják kuncsaftjaikat. Láthatóan a helyi lakosok a célközönség, a műhelyek mentesek minden fényűzéstől, általában egy hokedli és egy ki tévékészülék jelentik a személyzet pihenőhelyét. Ezek között az ütött-kopott dscf2637.JPGműhelyek között dscf2639.JPGgyöngyszemként ragyognak itt-ott a modern, fényes gyógyszertárak, melyek nyugat-európai szemmel is jól felszereltek, és az itthon megismert legmodernebb orvosságokat is kínálják.
   Ezúttal a Bahia palota volt az első célpontunk, nem véletlenül, hiszen az előző évben is az egyik legszebb látnivalónak találtuk Marrákesben, így idén is szívesen tértünk vissza ide. Elsőként azonban a

Ferblantiers térre érkeztünk meg,

mely a "bádogosok tere" névre hallgat. Tulajdonképp nem hallgat, csak ott elterül, az emberek meg mondják rá. Láttunk is néhány, a tér mellett a tetőn dolgozó embert, de ők nem bádoggal dolgoztak. Inkább ortodox tetőfedő anyagokkal, de mozgásukon látszott, bíznak benne, hogy a gravitáció ártalmaitól - jobban mondva a lefelé gravitálás végpontján jelentkező ártalmaktól dscf2676.JPGkevésbé tartottak.  
   Az előző évben épp felújítás alatt álló tér időközben elkészült, és igazán takaros megjelenéssel büszkélkedik. 
A napfényben fürdő, kövezett teret két oldalán szép, emeletes-teraszos kávézók, éttermek és üzletek hívogatnak, előttük a felújítás során is megkímélt nagy pálmafák. A hátsó oldalát a valamikori városfal zárja le hatalmas dscf2672.JPGkapukkal, és az egykori bástyákon és őrtornyokon hatalmas gólyafészkekkel és a hozzá tartozó gólyákkal.
   Élveztük a napfényt és a látványt, megcsodáltuk a tér oldalán a fűszerárusok szín - és illatpompás portékáját, és a teret a negyedik oldalon lezáró forgalmas utca, a Rue Bahia Bab Mellah látványáról eszünkbe jutott az előző évi szőnyegárus úriember, aki az esőben segített nekünk dscf2666.JPGmeglelni akkori szállásunkat. 
   Az utcán elhaladtunk hát a szűk szakaszon a palota fala mellett, átmentünk egy szűk kapun ügyelve az áthaladó robogókra és átrobogó autókra - és máris ott álltunk a szőnyeges üzlete előtt. 
   Mi megismertük őt, ő nem annyira minket, de szívélyesen invitált be boltjába. Kint az utcán egy szék, és néhány, a falra kifüggesztett szőnyeg árulkodik arról, hogy itt mivel kereskednek. 
   Az úriember, akiről tudjuk, hogy egyébként Fés-ben él, dscf2705.JPGonnan jár ide kereskedni, kézségesen mutatta meg "üzletét". A tavalyi látogatásunk este, akkor villanyfénynél nem láthattuk azt, ami most napfénynél megmutatta magát. 
   Színpompa. Az éület maga egy tipikus, riád-elrendezésű épület, láthatóan szép, tradicionális mozaikkal burkolt padlóval és oszlopokkal, mely önmagában is lélekzetelállítóan szép látványt nyújtana. Ebben a beltérben vannak kifüggesztve a különböző színű és mintázatú szőnyegek, melyek csak a termékmintát képviselik, az áru az oszlopcsarnok körfolyosója alatt felcsévélve várják, hogy valaki megvásárolja őket. A bejárat mellett pedig egy szövőszék áll, amelynél egy asszony a következő dscf2704.JPGremekművön dolgozik. 
dscf2694.JPG - Szabad fényképezni, bármit - mondta házigazdánk.   
 - Ha szeretnének vásárolni, örömmel segítünk. Ha repülőgéppel jöttek, az sem probléma - mondta. - Vállalunk házhoz szállítást, világszerte. Nézzék - mutatja füzetét, belelapozva, a rendelési címekre mutatva.dscf2691.JPG
 - USA, Kanada. Itt Olaszország, Románia, Lengyelország. Még egy USA, aztán még egy... Aztán Cseh Köztársaság... - láthatóan büszke volt kiterjedt üzletére, minden joggal. 
   Elköszöntünk hát tőle, és elindultunk a szűk kapun vissza, a Bahia Palota felé. 

A Palotában

  A palota bejárata szerény, igazából ránézésre senki sem dscf2689_1.JPGmondaná meg, hogy a régi kapun és a konténer pénztáron túljutva - kifizetve a 10 dirham (kb. 280 forint) belépőjegyet - az út micsoda komplexumba vezet.   
dscf2717.JPG   A meglepetés oka az, hogy a Bahia étterem mellett egy keskeny, két oldalon fákkal és pálmákkal szegélyezett úton érünk el az első épületig, melyből fokozatosan nyílnak az újabb és újabb kisebb, majd egyre nagyobb palotaszárnyak és udvarok. Az udvarok pedig rendezett kertek, növény-gyűjtemények, melyek fák, dscf2762.JPGbokrok, virágok és termések színpompás látványát ötvözik a több évszázados, az építők művészi érzékét dicsérő, aprólékosan kidolgozott kő-faragások, színezett üvegablakok és tetőüvegek szépségével. 
   dscf2821.JPGAz egész mintha egy keleti mese színhelye lenne. 
   Ennek megfelelően turisták tülekednek, különösen a kora délutáni órákban, így mi szerencsére megúsztuk a napi csúcsforgalmat. Minden esetre végül kijöttünk a németül, japánul, angolul vezetett csoportok és a tegnap este a Jemma el-Fnaa-n hallott ezer nyelven beszélő fergetegből.  

    Most pedig iszunk a Palota éttermében egy kávét.
Így is tettünk. Első alkalommal fényes nappal mentünk be a Bahia étterembe. Mindjárt a tetőterasz felé vettük az irányt, és gyakorlatilag felértünk a helyre, ami a 

Nyugalom szigete a Paradicsombandscf2900.JPG

    Ezt a címet több okból is kiérdemelte. De kell-e magyarázni, miért, amikor október utolsó napján kilép az ember a teraszra. A kilátás a gyönyörű Marrákes horizontjára nyílik, s amikor elhelyezkedünk a süppedős, mély párnás kanapékon, élvezzük a meleg napsütést. dscf2855.JPGValószínűtlenül magas, árbocszerűen hosszú törzsű pálmák szabályos levélzete (talán neki nem lombja van...) tart árnyékot, ha épp jól helyezkedsz. 
   Sütkérezem, élvezem a napfényt, a meleget, a kávét, a teát, melyet a pincér fiú ezüstszínű findzsából tölt dscf2867.JPGmagasról...
   Mi kell még..?
   Azt hiszem - minden úgy jó, ahogy van...

   Kényelmesen pihenünk pár percet, aztán elindulok körülnézni. 
A tetőterasz tele van asztalokkal, székekkel, ám most rajtunk kívül nincs más. Kicsit odébb egy hosszú sátor, mely alatt díszes asztalok állnak. 
dscf2870.JPG   Az egész egy keleti kosztümös film díszlete is lehetne. De ez a való világ...

   Lassan elteltünk a kellemes "őszi" napfürdőzéssel, és elindultunk visszafelé a medina sűrűjébe.
Délután lévén az idefelé tapasztalt nyugalomnak nyoma dscf2875.JPGsem volt. Sűrű tömeg hömpölygött a szűk utcákon, és a haladást nem könnyítették meg a tömegben szlalomozó robogósok.
   A medina tulajdonképpen az arab városok óvárosát jelenti, mely elválaszthatalan a piacoktól és kereskedőktől. 
   Napközben szinte az összes épület földszintje üzletté alakul át, mely természetesen komoly turistalátványosságot jelent. Vevők alkudnak a legkülönbözőbb kézműves termékekre, autentikus arab és kínai termékekre. 
   Férfiemberként a piac percekig leköt, egy idő után azonban elkezdem nyomni a féket, nem, nem kell megvenni, dscf2968.JPGnem, tetszik, de nem szeretném, a végén pedig már csak kijutni szeretnék a sűrű forgatagból. Na jó, szépítem a dolgon: a meleg idő miatt nem létező téli lábbelim lett tele a sikátorokban özönlő népekkel, és kis híján József Attilát követve ordítottam, toporzékoltam, hogy "köszönöm, láttam mindent, amit szerettem volna" - de talán nem ilyen választékos lett volna felszólamlásom.


   Azért a különleges látványt vagy éppen illatokat kínáló helyeknél örömmel állok meg lőni egy-két fényképet vagy épp venni pár szem olívát csak úgy, elcsemegézni. Az utóbbit a piac egyik szegletében vettük, a sokféle méretű, színű és töltelékű bogyók zavarba ejtő bőségében. Azt csak sajnálni tudom, hogy a mai technika az illatok rögzítését nem teszi lehetővé. De annak, aki szereti a savanyúságokat, különösen az olívabogyót, annak mágnesként hat ez a kicsiny tér a sikátorok között. Azért egy pecsenye- vagy kolbászsütő jól jött volna, de bizonyos okokból errefelé kevésbé botlunk efféle helyekbe.   
  Az sem zavart senkit, ha egy-egy nyitott kapun beléptem a benti látványt lefényképezni. Pedig kérdeztem: 
 - Jó napot, szabad pár képet készíteni..?
Ők mosolyogtak, bólogattak, senki sem mondott nem-et - de lehet, hogy csak azért, mert kevesen értenek magyarul..?
   A kijárathoz közeledve megláttunk egy sarkon üzlet feltűnő cégtábláját.
 - Itt lesz az utazási iroda...-  mondtam.dscf2959.JPG
Befordultunk a sarkon - és ott volt. 
   A fiatal főnök leültetett minket, és teával kínált minket. A tea mellett megbeszéltük, másnap mit is szeretnénk. Egy napos túra - tudott ajánlani kettő, sőt, három napost is... - melyben mindent szeretnénk látni Marokkóból. Namost, ez sejthető, hogy kicsit ambiciózus vágy volt, ám megállapodtunk egy autós túrában.
 - Reggel fél kilenckor indulunk. - mondta. Ezután elsorolta, hol mit fogunk látni. - De bárhol megáll az autó, ahol szeretnének fotózni, körülnézni, vagy bármi mást. Az ár tartalmazza a belépőket és az ebédet is. Kezet ráztonk, ami itt felér egy pecsétes papírral. Kifizettük az előleget, és bíztunk benne, hogy minden rendben lesz. Rendben, igen, nem úgy, mint a rákövetkező napon - de ne szaladjunk előre...  dscf2997.JPG

   Végül kikötöttünk kissé megfáradva

a Jemaa-el-Fnaa téren, ahol a téglavörös falú épületek a délután nap fényében fürödtek egyre hosszabb árnyékot vetve a tér kövezetére, és a környező sikátorokra.
   Körbe néztünk a téren, és egy filmforgatásba csöppentünk. Ha jövőre az Indiana Jones legújabb része megjelenik, és a videó végén látott jelenet szerepel benne, hát remélem, nem spoilereztem el semmi lényegeset!  

 - Ideje inni egy üdítőt - állapodtunk meg, és egy kellemes csüccs és frissítő reményében néztünk körbe találgatva,dscf3027.JPG két éve melyik kávézóban jártunk Gergővel.
   Végül a Café de France mellett döntöttünk, és felmenve a teraszra (hová máshova?) a díszes mozaik láttán felismertük, hogy igen, itt jártunk akkor.
   Leültünk a teraszon, és mire leadtuk rendelésünket, a tér felőli oldalon egy asztal épp felszabadult, így áttehettük székhelyünket. 

A nap épp lenyugodni készült. 

   Az igazság az, hogy a hosszúsági kör mentén Izlandtól a dél-atlanti Gough-szigetig mindenütt lenyugodni készült, de mi most ezt itt láttunk, Marrákes fő terén. És várták ezt dscf3044.JPGsokan, mert a napnyugta közeledtével egyre többen jöttek fel fényképezőgépekkel, tabletekkel és telefonokkal felfegyverkezve. Én felmentem a legfelső szintre, a tetőteraszra, ahol a vártnak megfelelően pompás kilátás és jó sok ember várt fenn. Tulajdonképp nem vártak, csak beletörődtek érkezésembe. 
   A napnyugtát megcsodáltuk hát az erkélyről, közben iszogatva frissítőnket, és igyekeztünk kipihenni a megtett út fáradalmait. Látszólag egyszerű, kb. 

A napi út a térképen itt: kilométeres utat tettünk meg, ám a valóságban a medinában többfelé kószálva, hurkokat leírva, kis zsákutcákat is bejárva ennek többszörösét tettük meg. 

 

Valahogy így éreztem -  különösen ami a megtett kilométert illeti... .:)
utunk_1.png

 Tervezésdscf3064.JPG

   Tudván hát, hogy holnap mi lesz a programunk, már csak a mai vacsora helyszínét kellene kitalálnunk. Nem volt túl nehéz dolgunk. 
 - A tegnapi El Waha jó volt. Oda is mehetünk, de akár ide átellenbe is - mutattunk a szemközti három összeépült étteremre, amik teraszán és tetején három macska játszott önfeledten. Illetve kettő játszott, a harmadik megpróbálta komolyra venni a harcot, ám a két fekete macska láthatóan viccnek vette a tarka fenyegetését. Ugráltak, incselkedtek, miközben kis társaik az épület tövében tanyázó kereskedő fiú portékái közé fészkelték be magukat. 
 - OK, de először visszamegyünk a szállásra. Ezt már mi mondtuk, nem a macskák.
    Vissza, bizony, mert hisszük vagy nem - este már egy meleg pulóverre is szükség lehet! dscf3097.JPG

A riádban varázslat

   várt minket, legalábbis Mohamed, miután kaput nyitott nekünk, beinvitált az asztalhoz, és két kártyatrükkel szórakoztatott minket. Amint az jó bűvészhez illik, semmi svindlit nem vettünk észre, és igen, a kiválasztott lap azonos volt azzal, amit előtte egy darab papírra felírva Teri  zsebében "borítékolt".
 - Varázslat - mondta mosolyogva. Azért megállapodtunk abban, hogy ha elárulná a titkot, oda lenne a mágia.
 Egy kéréssel fordultam házigazdánkhoz:
 - Mohamed, holnap korán indulunk kirándulni. Lehetséges, hogy nyolc előtt kapjunk reggelit? Legalább egy kávét...
 - Nem tudom megígérni, a kiszolgáló nyolcra jön. De majd meglátjuk. 
Ebben maradva rövid készülődés után visszatértünk hát a Jemaa el-Fnaa térre. 

Vacsora a varázslatos Térendscf3129.JPG

  Némi tanakodás és pár bejárati étlap áttanulmányozása után odalépett hozzánk egy szimpatikus idősebb pincér. Udvariasan invitált minket be, és mi helyet foglaltunk az emeleti teraszon, mely - mily meglepetés - a Térre nézett.
   Odalent a nyüzsgő piac, árusokkal, konyhákkal, vásárló és nézelődő potenciális vendégekkel, körben a mecsetekkel és a hozzánk hasonlóan a látványban gyönyörködő vendégekkel teli teraszos éttermekkel.
   Megrendeltük hát étkeinket, darálthúsos tadzsint paradicsomszósszal, csirkehúsos tadzsint és kuszkuszt, míg Erik valami furcsa tésztafélét kért, ami darálthúsos-fahéjas édes tészta volt. 


   A vacsora végeztével jól esett volna egy koccintás - hát koccintottunk. Teri táskájából előkerült ugyanis egy kis dscf3119.JPGüvegcse, amelynek tartalmát kitöltöttük az előzőleg narancsleves poharakba, és cheers - koccintottunk. 
 - Azért a mosogató kisasszony majd biztosan csodálkozik, milyen erjedt illata van a pohárnak. Biztosan sokáig tartogatták benne a gyümölcslét - vidultam. 
   Vacsora után visszaindultunk a riádba a sikátorokon keresztül. Immáron gondolkodás nélkül haladtunk az ismert sarkokon és átjárókon át. 

Fenn a tetőn 

   foglaltunk helyet beszélgetve, miután bebocsájtást nyertünk immáron sokadszor. De aztán hamar mindannyiandscf3108.JPG visszavonultunk, hiszen holnap korán indulunk útnak. Vár minket az Atlasz-hegység, annak jópár látnivalója, de hogy pontosan mi, az csak holnap fog kiderülni. 
   Az éjszakai imával kapcsolatban viszont komoly változás következett be. Nem, el nem maradt - de legalább nem lepődtünk meg! 

(Folytatjuk)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tengeriherkentyu.blog.hu/api/trackback/id/tr2013397141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.