2019.03.18.

   Kellemes, ragyogó napfényre, és az utca beszűrődő hangjaira ébredtem. Nem tudom, miért, valahogy nekem Bulgáriában mindig napfényesek a reggelek. Mondhatnám, hogy errefelé mindig remek idő van, de lehet, hogy a felhők és az eső inkább délutánonként érezik, vagy épp csak az ember kedve napfényes errefelé, szabadságon lévén.
   Terézke még csak a másik oldalára fordult, miközben az ágy kezdett valami kivetnivalót találni - személyemben. Részben mert izgatottan vártam, hogy indulhassunk, részint meg - kezdtem éhes lenni. 
   Halkan felöltöztem hát, és  becsuktam magam mögött az ajtót. 

A reggeli Szófiában

  A másfél évvel ezelőtt már megismert utcára kilépve elindultam a Vitosha sugárút felé. Modern és régi - egymás mellett. Együtt az évszázados, a szocialista-korbeli és a modern. Igaz ez épületre, de járművekre is. Az utcán a legmodernebb autók húznak el, mellettük a síneken '60-as évekbeli villamos csenget. 
   Az utcán iskolába,munkába siető emberek, menet közben láthatóan lassítva, amikor az árnyékból kiléptek a napfényre - élvezték a kellemes napsugarak melegét. Közel húsz fokot mutattak a hőmérők, amikor befordultam a Vitosha útra, a nevét adó hegy irányába. 
   A Vitosha sugárút a gyalogosoknak fenntartott széles sétálóutca, mely Szófia nyüzsgő, eleven központja. Két oldalon bárok, éttermek és gyorséttermek, kifőzdék várják a vendégeket, sok közülük 0-24 órában, amit előző éjszaka örömmel vettünk tudomásul. Az utca végén a távolban a Vitosha hegy hófödte csúcsai rajzolnak lélegzetelállító hátteret a városképnek. 
   Ellenkező irányba fordulva az Alabin utca sarkán áll az Igazságügyi Palota, melyen túl az utca megtörik kissényugati irányba, eredeti vonala helyet adva a St. Kyriaki - Sveti Nedela székesegyház nagy kupolás épületének, mely így a Vitosha utca északi végét látszik lezárni. 

Reggeli Szófiában

   A székesegyház felé indultam végül, és a számtalan reggeliző-kávézó közül egy, az Igazságügyi palotával szemben lévőbe tértem be. Kértem egy kávét - hisz' csak itt tudatosult bennem ,hogy ma még, sőt, mi több, tegnap reggel óta nem ittam kávét - valamint egy banicát, melyekért fizettem körülbelül két levát. Komótosan elindultam az utcán, nem sietve, én is meg-megálltam a meleg napfényben, és csak élveztem a látványt. 
   Közben haraptam egyet a papírzacskóban illatozva gőzölgő juhtúrós tésztából. 
   Kiértem a térre, melyet mi Szerdikának hívtunk a két metróállomás után, melyek az itt egymást keresztező metróvonal megállói, noha a tár neve Nezavisimost (Függetlenség) Tér.

Bulgária -  színek és galambok

   Itt található Szófia és Bulgária központja, vallási és történelmi emlékek mellett - illetve felett - a tér sarkában magasodó palotában a bolgár Nemzetgyűlés, balra a Miniszterelnöki Hivatal, míg a jobb oldali palotában a Köztársasági elnök hivatala. Bojko Boriszov úr nem hívott be egy villásreggelire, de lassan úgy is végeztem péksüteményemmel. 
   Namost, egy dolgot nehéz kérdőjel nélkül megjegyezni: hogy mit keres az elnöki hivatallal egy épületben egy kaszinó? Talán a bolgár állam kormányzása nem a szerencse dolga...
   Minden esetre Szófia központi tere az állami szervek székhelyei mellett a piaccsarnoknak, és öt vallás központi templomainak ad helyet. A hívek pedig a tér padjain beszélgetnek a világ dolgairól a fel-felröppenő galambraj (Raj? Ez inkább ezred!) összehangolt mozgását figyelik, időnként morzsákat dobva nekik leszállásra bírva őket. 

Telefonrezgés

elég volt a galamboknak, hogy szárnyak ezreinek suhogásától kísérve felrebbenjenek a mecset párkányaira. Ekkor hívott engem épp felébredt Kedvesem, így ideje volt reggeli sétámat megszakítva visszaindulni a nem kissé szocreál szállodánkba. Visszatértem hát, és rövid készülődés után készen álltunk első napi programunkat megkezdeni.

Napindítás 

11:35-kor jutottunk hát el oda, hogy reggeli (második) kávémat a szálloda mögötti kies épületek kietlen hátterével elkezdtem kortyolgatni. Hm, eddigre 22 fok volt, itthon 10...
   Rövid készülődés után kiléptünk ismét (én ismét, ő nem, de mindketten kiléptünk...) az Alabin utcára, és elindultunk a Vitosha felé. 
 - Reggelizünk valamit - döntöttük el, ez kinek reggeli, kinek ebéd volt, lévén dél elmúlt. S miután tegnap bevált Raffy nevű hely a nappali fényben is hívogató volt - kinyitott oldalfalakkal, a napfényben igazán jó lehetőséget kínált az ejtőzésre. 
   A napfény kellemes könnyű étel mellett... Hiába, na, a szabadság jó helyen eltöltve mindig kínál jó pillanatokat. Ahogy édesapám szokta annak idején mondani: 
 - Ez az élet, nem a vályogvetés...
   A végén pedig egy újabb kávét fogyasztottam el -belegondolva, ez mát a harmadik, és csak fél kettő. Asszem', ideje fegyvernemet váltani... :)

És váltottunk - csészével kezdve, a Sörkirályig

   Bizony, először is visszatértünk szállásunkra, többek között mert fontos dolgunk volt. Hiszen volt egy üvegünk, melynek tartalmát nem vihetjük fel a repülőre, ugyebár. 
  A csészében pedig - itt nyugtatnék meg mindenkit - NEM a negyedik kávém volt, hanem...

   Kilépve az utcára pár métert mentünk, ismét jobbra fordulva az utcán, szemet szúrt valami. Biztosan a nem-kávé által kitágított pupillák tették érzékenybbé az érzékszerveimet, minden esetre kiszúrtunk egy kis sörözőt, a kirakatban cseh és szlovák sörökkel, ami azonban a helyet vonzóvá tette, az volt, hogy csapoltan is kínálták. 
   Amint közelebb lépünk, egy fiatalember megszólított minket a szinte szokásos bolgár kérdéssel:
 - Where are you from? 
 Miután megtudta, hogy magyarok vagyunk, láthatóan megörült, és gyorsan elmagyarázta, hogy ez egy különleges hely. Minden nap cseh (esetleg német, osztrák, szlovák) söröket csapol a tulaj, aki húsz évig élt Prágában.
 - Minden nap mást - mondta. - Kiteszi ide a csapolt sör fajtáját, meg a Facebookra is. 
   Aznap épp Bernard volt csapon, és megkóstoltuk. Mondani sem kell, hogy friss volt és kellemesen hideg - a magyar vendég pedig itt is nagyon kedves vendég volt, a tulajdonoson kívül a törzsvendégek is kérték, hogy holnap is jöjjünk. Mi pedig nem okoztunk csalódást...

A tér, holddal és csillaggal

   Utunk ismét a Függetlenség tér felé vezetett, ahol a Szent Vasárnap székesegyház a délutáni napfényben újabb oldalát mutatta meg ez a nagyszerű épület. A téren, az utcaszint alatt kora középkori régészeti feltárás teszi láthatóvá az évezredes épületek falait, részben itt, szabad ég alatt, részben pedig a tér teljes egésze alatt elterülő aluljárórendszerben, felülről plexi buboréktetőkkel lefedve természetes fénnyel megvilágítva. 
  Elértünk a Banja Basi mecsetig, mely ma is a Bulgáriában élő, valamint az ide látogató muszlimok által használt szakrális hely. Úgy döntöttünk, bemegyünk, és cipőinket a bejáratnál felállított fa polcon hagyva, továbbá Teri vállára ott kölcsönvett kendőt terítve beléptünk a templomba.
   Jártunk itt korábban, de most is nagy benyomást tett ránk, világi emberekre ez a fantasztikus építmény. Formája nem véletlenül idézi az Isztambulban megcsodált Szulejman, vagy az ottlétünkkor épp felújítás alatt álló Sehzade-mecsetet - mindegyiket az Oszmán birodalom egyik legnagyobb tudósa, Mimar Szinán mester építette. 
   A belépés nem hívek számára csak imaidőn kívül megengedett, velünk egy időben csupán néhány imádkozó férfi képviselte a hívőket, mellettünk néhány turista beszélgetett suttogva, elámulva a mecset belső szépségén.
   A padlót faltól falig mély és süppedős vörös szőnyeg borítja. Az építőt dicsérően arányos belső tér kupoláit és boltíveit téglavörös-fehér mintázat és élénk színű geometrikus ábrák díszítik. A fény színes üvegablakokon árad be, nagyszerű ragyogó fényjátékkal árasztja el, feloldva a szögletes, sarkos minták látszólagos szigorúságát.

   Miután beteltünk az Oszmán-kori mecset szépségével, a szemközti másik egyházi építmény felé fordultunk. A világ e pontján békésen megfér egy téren és egy képen a félhold és a Dávid-csillag - elindultunk a piaccsarnok impozáns épületén túl álló Zsinagógához. 
   Itt egy, a legtöbb ember számára érdektelen műszaki érdekesség látható: Szófia két, egymástól érthető módon független villamos hálózata keresztezi egymást: a belvárosi 1000 milliméteres metrikus és a Stephenson-féle "normál" 1435 milliméteres nyomtávú - furcsa az így alkotott téglalap alakú kereszteződés. 

   Itt aztán módosítanunk kellett terveinket, mivel a zsidó imaház felújítás miatt zárva volt, így kénytelenek vagyunk beérni másfél évvel ezelőtti emlékeinkkel - nomeg a piaccsarnok meglátogatásával. 

A piac, ahol nem sok mindent vettünk

   A  szófiai piaccsarnok egy impozáns, közel futballpályányi csarnok, kovácsoltvas szerkezet, mely alatt egy két szintes, leginkább egy vasúti pályaudvarra emlékeztető világos tér található. Odabent kisebb-nagyobb üzletek, közöttük pékségek és pecsenyesütők találhatóak. 
   Namost, mi éppen nem ezek miatt látogattunk ide, hanem a felső szinten elhelyezkedő két ajtón túli világ kedvéért, melyek bejáratai között fél úton egy néni ül asztala mögött, és a kis tányérkába letett 50 szotinka (kb. 85 forint) ellenében - új idők új szeleként - immáron nem engedélyező pillantással bocsájt be minket, hanem az asztalra felszerelt két nyomógomb egyikének megnyomásával oldja a mágneszárat. Hiába, na, mára már ez a szakma sem a régi... Hát hogy fogok én így emlékeket írni a cerberussal vívott harcról?

Miután végeztünk a Magnetikus Ajtón Túli Világgal, lementünk a csarnok aljában álló bárba, ahol a furcsa sminkű pultoslány jóvoltából kitűnő friss csapoláshoz jutottunk a Sztara Zagorai sörgyár portékájából - Egészségünkre!

Kis városi túránk

lassan a végéhez közelített. Kilépve a piaccsarnokon átvágtunk a Banja Basi mecset melletti kis tér parkján, mely a langyos márciusi időben kellemes meleggel csalogatott minket is, mivel a tér járókövei bőségesen ontották magokból a nap során beszívott napfény melegét, így kitűnő mikroklímát kölcsönözve a park sétányainak az egyébként sem hideg naplementében. 
   Szemben velünk az egykori török fürdő épülete, mely ma a Szófiai Történeti Múzeumnak ad otthont. 

Vacsora - de még nem ott...

Ott, bizony, ahol másfél évvel korábban már elköltöttünk egy vacsorát kettesben - és már akkor eldöntöttük, hogy ha legközelebb Szófiában járunk, feltétlenül visszatérünk. Elég legyen előre annyi, hogy Denis barátunk Teri kérésére foglalt asztalt részünkre, enélkül ugyanis esélyünk sem lenne bejutni. 
   Ez azonban ma este nem különösen okozott problémát részünkre - Szófia ugyanis remek lehetőségeket kíván mindenki számára, aki szeretne egy jó vacsorát elfogyasztani, s bár az éttermek nagy része streetfoodot vagy gyors fogásokat kínál, az étlapot átlapozva szinte bárhol megtalálhatjuk a salátákon és a pizzákon kívül a grillezett, sült, tengeri fogásokat is, mindezt pedig a Budapesti árakhoz képest baráti árakon, röviden a levában megadott árak másutt euróban sem lennének túlzóak. 

    Ezúttal tehát a langyos márciusi estében a Vitosha utcában sétálva végül - hol másutt - az immáron törzshellyé vált Raffy bárban foglaltunk helyet. 
   Az ételek rendelésekor nem kellett nagy kompromisszumokat hozni: egyrészt mert az ételek összetevői több nyelven fel vannak tüntetve, a grammal megadott súlyával egyetemben, így meglepetés nemigen ér minket, másrészt pedig a kiszolgálás gyorsasága és az árak színvonala alapján az ember nagy kockázatot nem vállal: ha nem elég, kérünk még valamit. 
   Nos, ma este a képen kicsinek látszó nachos végül elegendő lett, éppúgy, mint a salátán, áfonyaöntettel felszolgált hússzeletek.
   Már csak a desszert hiányzott a vacsora megkoronázásaként. De az sem váratott sokáig. Az aristokrat muscat - igazán finom lezárása a napnak. 

   Mire visszaindultunk az Alabin Central hotelbe, a másnapi programot is megbeszéltük, mégpedig ellenvetés nélkül fogadva el a tervet. 
 - Ellenvetés nélkül, mi? Majd meglátjuk! - nevetett rajtunk Mr. Murphy.
 - Majd meglátjuk - nevettünk volna rá mi, ha Mr. Murphy valós személy lenne. 
De ez már egy másik történet lesz...

(Folytatjuk) 
Fotóalbum (katt ide):